2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Hírek, elemzések

Egyre többen jelentkeznek a fiatalokat támogató állami művészeti ösztöndíjakra

341

Csaknem harminc százalékkal többen jelentkeztek a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt, a fiatal művészek pályakezdését megkönnyítő állami ösztöndíjakra, mint egy évvel ezelőtt – közölte a szervezet.

A havonta bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjakra már második éve online jelentkezhettek az érdeklődők. A képzőművészeti, művészettörténeti, ipar-, fotó- és táncművészeti ösztöndíjak esetében az elmúlt négy évben folyamatosan emelkedett az érdeklődők száma – áll a közleményben.

A legnépszerűbb az idén is a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj volt, amelyre több mint 170-en adták be a pályázatukat.

Rekordérdeklődés mellett zárult a Fischer Annie zenei-előadóművészeti ösztöndíj és a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj pályázat: előbbire 117-en, utóbbira 96-an jelentkeztek.

A nyolc állami művészeti ösztöndíjra 2018-ban kevesebb mint 370-en pályáztak, az idén már 570-nél is több pályamű érkezett. A decemberben és januárban meghirdetett ösztöndíjak egyéves időtartamra jelentenek támogatást a fiatal művészek számára.

A MANK legnépszerűbb és legnagyobb hagyományú ösztöndíja az 1955-ben alapított Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj, amelynek célja, hogy segítse a 35 év alatti, önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges képzőművészek pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését. Pályázhat minden festő, szobrász, képgrafikus, illetve az intermediális műfajokban tevékenykedő alkotó, aki a felsőoktatást követően önálló művészi tevékenységet tud felmutatni.

Az anyagi támogatás mellett az ösztöndíjprogram számos bemutatkozási lehetőséggel, kiállítással és komplex értékképző tevékenységgel segíti a tehetségek kibontakozását.

Ilyen volt a 2020-as Art Market Budapesten való bemutatkozási lehetőség, amelyen a Derkovits-ösztöndíjas művészek alkotásaiból adtak válogatást. A jelenlegi járvány sújtotta helyzetben a tavalyi ösztöndíjasok bemutatkozó kiállítása online várja az érdeklődőket a MANK honlapján.

A Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjra minden olyan 35 év alatti kézműves-iparművész jelentkezhetett, aki dokumentálhatóan önálló művészeti tevékenységet tudott felmutatni. A Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíjra a 40 év alatti kutatók pályázhattak, akik, ha elnyerik az ösztöndíjat, 2021 szeptemberében szakmai konzultáción vesznek részt, ahol a folyamatban lévő kutatásaik aktuális fázisáról, a már megjelent és tervezett publikációikról és a tudományos munkájuk további menetéről számolnak be.

A Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére alapított fotóművészeti ösztöndíj célja, hogy segítse a 35. életévüket még be nem töltött fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok pályakezdését, szakmai fejlődését.

A Fischer Annie zenei-előadóművészeti, a Kodály Zoltán zenei alkotói és a Lakatos Ablakos Dezső dzsessz előadóművészeti ösztöndíj a zene területén nyújt támogatást.

A Fülöp Viktor Kossuth-díjas balettművészről elnevezett ösztöndíjat a fiatal előadó- és alkotóművészek, valamint a tánctudományokkal – elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel – foglalkozók számára hirdette meg a MANK.

Az ösztöndíjakat meghatározott számú művész kaphatja meg, a Derkovits-ösztöndíjat évről-évre 26-an, a Kozma-, a Fülöp- és a Pécsi-ösztöndíjat 10-en, a Kállait 7-en, a Fischer Annie-ról elnevezettet 9-en, a Kodály előtt tisztelgőt 6-an nyerhetik el, míg a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjban 3 fiatal részesülhet.

A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett szakértői kuratóriumok bírálják el a pályázat lejártát követően. Több ösztöndíjpályázat eredménye már megtalálható a MANK honlapján.

(Forrás: delmagyar.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője