2024. április 19., péntek - Emma

Hírek, elemzések

Kesztner-bútor került a makói múzeumba

184

Értékes bútor került nemrégiben a makói József Attila Múzeum birtokába, amely különösen azért fontos, mert arra az időszakra emlékeztet, amikor József Attila a városban élt. A tálalószekrény Kesztner Zoltáné volt, aki az egykori villanytelep vezetője volt – a fiatal költő gyakran vendégeskedett nála, olvasgatta könyvtárának köteteit.

Börcsök Antal hagyatékából sikerült megvásárolni egy étkezőgarnitúra tálalószekrényét, amely még az egykori villanytelep vezetőjének, Kesztner Zol­­tánnak a házát díszítette – tájékoztatta lapunkat Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila Múzeum igazgatója. Ez a bútor egy több részből álló garnitúra egyik darabja, hozzá tartozik még egy ebédlőasztal székekkel, és másik két tálalószekrény, valamint egy csillár is. A múzeum tervei között szerepel ez utóbbiak megvásárlása is.

A bútor a múzeum számára azért becses, mert József Attila makói éveit idézi meg. A költő gimnazistaként, 15 évesen ke­­rült Makóra, itt kezdett el fo­­lyamatosan verseket írni. Es­­persit János és baráti köre támogatta őt – többek között Kesztner Zoltán is. A villanytelep igazgatója, aki szellemes, okos, rendkívül olvasott, bohém ember volt, az utcán is könyvet olvasva közlekedett. Attilának nagyon tetszett ez az életstílus, és sok időt töltött Kesztneréknél.

Kesztner Zoltán a fiatal költővel mindig komolyan vitatkozott, egyenlő vitapartnernek fogadta el. Egyéniségére a játékos különcködés és a filozofikus mélység egyaránt jellemző volt.

A nagy öregek rendszeresen találkoztak a Ko­­ronában, számukra létszükséglet volt, hogy ott újságok, könyvek között megvitassák a világ dolgait.

A megvásárolt bútor néma szemtanúja ezen időknek. Nagyon fontos, hogy a száz év­­vel ezelőtti emlékek, amelyek még fellelhetők, a múzeumba kerüljenek. A város és a József Attila Múzeum rövid távú tervei között szerepel az Esper­sit-ház, illetve a benne lévő kiállítás megújítása, amelyet eredeti kéziratok, személyes tárgyak, festmények és bútorok bemutatásával szeretnének megvalósítani. Ehhez az intézmény pályázati forrásokat keres – mondta Szikszai Zsuzsanna.

Az antik tálalószekrény a József Attila Múzeum birtokába került. Egykor Kesztner Zoltánnak, a villanytelep vezetőjének a házát díszítette.

(Forrás: delmagyar.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details