2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek, elemzések

Kijárási tilalom: felére zuhant vissza a budapesti taxisok száma

649

Jóval nagyobb károkat okozott és még jelenleg is okoz a második hullám, mint a tavaszi.

A nagyobb fuvarszervező társaságok 50-60 százalékkal kevesebb fuvart teljesítenek, de vannak olyan szolgáltatók is – így például azok akik csak a nagyobb hotelek kiszolgálására fókuszáltak – akik gyakorlatilag tavasz óta munkanélküliek – mondta Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke a növekedés.hu-nak.

Az elmondása szerint este nyolc óra után megszűnik a mozgás a kijárási tilalom miatt. Napközben is jóval kevesebben veszik igénybe a személyszállítási szolgáltatásokat, hiszen a kávézók, mozik, színházak, múzeumok és azok a közösségi helyek mind-mind zárva vannak, ahol az emberek eddig találkozni tudtak.

Tavaly még a fővárosban közel hétezer taxiengedély volt érvényben, mostanra közel a felére csökkent a taxisok száma Budapesten és ez vidéken is hasonló lehet Mivel sokan ideiglenesen a taxikkal jelenleg ételt szállítanak, ezért pontos adatokat a jövő év közepére lehet közzétenni.

Az Országos Taxis Szövetség is gyors és célzott mentőcsomagot vár a kormánytól. Tavasszal első körben komoly segítséget kapott a személyszállítási ágazat, de mára olyan helyzetbe kerültek a szektor szereplői, ami rosszabb a tavaszi állapotoknál is, mert a kijárási tilalom bevezetésével gyakorlatilag megszűntek az esti, éjszakai és hajnali fuvarok. Azoknak a vállalkozóknak akiknek tavasszal még voltak tartalékaik, mára elfogytak.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője