2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

Hírek, elemzések

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Ők a járvány hétköznapi női hősei

419

A Nők Magyarországért díjat azért hozták létre, hogy a hölgyek erőt meríthessenek belőle – mondta az MTI tudósítása szerint Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a Nők Magyarországért Klub elnöke a szervezet által idén hagyományteremtő céllal megalapított elismerés díjátadóján.

Szavai szerint idén olyan embereket díjaztak, akik bátor, kiemelkedő munkát végeztek a koronavírus-járvány terjedésének első hulláma alatt, akik a „frontvonalban harcoltak”, de nem kerültek reflektorfénybe. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a járványhelyzet alatt az emberek eltakarják a szájukat és az orrukat, azonban a szemüket, a fülüket és a szívüket nem.

Ebben az időszakban tisztábban lehet látni, hallani és érezni, észrevenni a mindennapi hősöket

– közölte. Hozzátette, hogy az idei elismeréseket a 4 kategóriában (egészségügy, oktatás, szociális ellátás, egyéb) a beérkezett csaknem 500 jelölés alapján olyanok kapták, akik betegekről, gyermekekről, idősekről gondoskodnak. Ezek történelmi erények – hangsúlyozta Novák Katalin. Balog Zoltán miniszterelnöki biztos arról beszélt, hogy a járvány első hulláma megrendülést hozott az emberek életébe, ebből pedig termékeny gondolatok születtek.

A beérkezett jelölésekből egy szakmai zsűri kiválasztott húsz embert, az ő nevüket bocsátották közönségszavazásra, és több mint tizenkétezer voks döntött a négy fődíjasról. Minden kategóriában öt nőt tüntettek ki, közülük egy-egy fődíjast is elismertek, a közönségszavazás nyerteseit. A csoportok fődíja bruttó ötmillió forint pénzjutalommal jár.

Az egészségügyi kategória díjazottját, Fábián Barbarát Szabó Tünde, az az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára méltatta. Szavai szerint Novaj község orvosi asszisztense a veszélyhelyzet teljes ideje alatt azon dolgozott, hogy tájékoztassa a lakosságot a járvány kockázatairól, a megelőzés hasznosságáról. Megszervezte a maszkgyártáshoz szükséges anyagok beszerzését, majd a védőfelszerelések szétosztásában is főszerepet vállalt, mindezt egyedülálló háromgyermekes anyaként, szabadidejét nem kímélve.

Balatoni Katalin néptáncpedagógus nem csupán Magyarországon látta el tevékenységét, hanem a Kárpát-medence, sőt a világ magyarságának biztosított online tartalmat a gyermekek oktatásához. Munkájában mindig jelen van az össznemzeti szempont – méltatta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés korábbi elnöke az oktatás kategória díjazottját.

nokma

Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó azt mondta, a szociális ellátás „aranyérmese”, Klenik Sándorné mindenét odaadta azért, hogy idős embereknek segítsen. Elment az unokáitól, hogy beköltözhessen intézménye lakói közé, őket bátorítsa, a kialakult feszültséget enyhítse. Ő is aktív szerepet vállalt a maszkgyártásban.

Az egyéb kategóriában a Pécsi Tudományegyetemhez tartozó Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának női tagjai kapták a fődíjat. Róluk Szenkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt, kiemelve, hogy a csoport tagjai reggeltől késő estig komoly szellemi munkát végeztek. Gyógyszer-alapanyagokat vizsgáltak abból a szempontból, hogy gátolják-e a koronavírust. Gyakran teljes védőöltözetben dolgoztak, tehát fizikailag is megterhelő feladatokat láttak el.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője