2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek, elemzések

Digitális élményközpont nyílt Budapesten

790

Digitális élményközpont nyílt Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol az érdeklődők felfedezhetik és kipróbálhatják a legújabb infokommunikációs és digitális eszközöket.

Az EDU&FUN Digitális Élményközpont Budapest keddi átadásán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: a központban egyebek mellett a robottechnikát, a 3D nyomtatást és az okostechnológiákat is megismerhetik játékos formában az iskolások és hétvégenként az érdeklődő családok.

A kormány kiemelt célja, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, "jövőnkre pedig nagyrészt a technológiai fejlődés és a digitalizáció lesz hatással" – jelentette ki Schanda Tamás. Közölte: a digitális ismereteket hatékonyan fejlesztő élménykomplexum több mint 430 millió forintból valósult meg.

Hangsúlyozta azt is, közös cél, hogy minél többen válasszanak műszaki, informatikai pályát. A központban szervezett programok az iskolások digitális tudását, technológiai ismereteit jelentősen bővíti, és jelentősen befolyásolhatja a pályaválasztási döntésüket is - mondta az államtitkár.

Buranits Ildikó, az MTK alelnöke arról beszélt, az MTK-ban közös cél, hogy elsők legyenek közösségépítésben, innovációban és tudásban, és ezért is nagy megtiszteltetés számukra, hogy stadionuk otthont adhat egy digitális élményközpontnak Székesfehérvár, Győr és Debrecen után.

A digitalizáció napjainkra a sikeresség és a gyarapodás legfontosabb eszközévé vált, ezért a digitális kompetenciák megszerzése kulcsfontosságú, elengedhetetlen a felnövekvő nemzedékek számára - hangsúlyozta.

Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta, a 2016-ban indult Programozd a jövőd elnevezésű program legnagyobb eredményét a digitális élményközpontok jelentik. Győrben több mint 16 ezer gyerek vett részt foglalkozáson, a februárban megnyílt debreceni központban már mintegy ezren megfordultak. A következő központ Zalaegerszegen nyílik majd meg - közölte.
Tisza Géza, az EDU&FUN Digitális Élményközpont Budapest szakmai vezetője elmondta, hogy a központban az érdeklődők megismerhetik a padlórobotokat, az ipari robotokat és a humanoid tanulni képes robotokat is. Továbbá felfedezhetik az ide látogatók a 3D tervezés, szkennelés és nyomtatás folyamatát.

A központban kialakítottak egy okosotthon sarkot is, valamint megismerhetőek a virtuális technológiák is.

Van animációkészítő asztal, és a kiterjesztett valóság eszközei is megtalálhatóak. A központba érkező fiataloknak számukra is kihívást jelentő, valós problémákat igyekeznek felvetni, vagyis "nem robottechnológiával ismerkedünk, hanem a jövő városát fejlesztjük, nem a 3D tervezést tanuljuk, hanem a Marsra szervezünk expedíciót" – fogalmazott.

A központban minden foglalkozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője