2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek, elemzések

Nem vár a fesztiválokra és mozikra, online debütál a Békeidő

646

A Macerás ügyek, a Fehér tenyér és a Bibliotheque Pascal című filmek rendezője, Hajdu Szabolcs úgy döntött, hogy új filmje forgalmazásával nem várja meg, amire kinyithatnak a mozik és beindulnak a fesztiválok. A Békeidő című új filmjének csütörtök lesz az online premierje a Vimeo videómegosztón.

Hajdu Szabolcs bevallása szerint, maga a békeidő, mint fogalom, régóta foglalkoztatja. Hogy pontosan mit is jelent ma számunkra, hogy békeidőben éljük az életünket, és mit jelent ez a hétköznapok „arénájában”, a családban az utcán – szerinte ugyanis a legtöbb ember számára egyfajta harcot. Mint mondta, az állandó túlfeszültség és neurózis, ami az elmúlt években, kiváltképp az utolsó egy-két esztendőben a társadalomban felgyülemlett, ismét aktuálissá tette számára a fogalmat, és ennek mentén töltötték fel tartalommal a most bemutatásra váró Békeidő című filmjét.

A film egyetlen egy éjszaka alatt játszódik, a történet pedig párkapcsolati és gyereknevelési problémákba, valamint munkahelyeken előforduló konfliktusokba ad betekintést. Ugyanakkor erőteljesen jelen vannak a közéletet nagyban megmozgató társadalmi témák is, így például a MeToo-ügy is. Hajdu Szabolcs úgy véli, a közösségi média ugyanis elégtelen bizonyos dolgok kifejtésére. Fontosnak érzi, hogy egy vitát kiváltó helyzetet vizualizáljon és annak szemtanúja legyen. A filmben tematizált helyzetek pedig épp ezt eredményezik a néző számára: láthatja a konfliktust, hogy azután tudjon véleményt alkotni – magyarázta.

A hazai filmtörténetben talán egyedülállónak számító online premierre azért esett a választás, mert egyszerűen nem volt más lehetőségük. Mit azt Hajdu Szabolcs elárulta, már az Ernelláék Farkaséknál (2016) című film esetében is keresték azt, hogy miként lehet a hagyományostól eltérő módon forgalmazni, mert egyszerűen a kor már másfajta elérési csatornákat igényel szerinte. Amikor viszont beütött a járvány, egyértelművé vált, hogy nincs más lehetőség, csak az internet. Ha vártak volna egy évet a fesztiválokra, félő, elveszett volna ez a független produkció – tette hozzá a rendező, aki szerint a bemutató mind a téma, mind az időzítés szempontjából a lehető legjobbkor lesz.

A Békeidő című film Magyarországon és Romániában lesz elérhető, angol és román felirattal a Vimeo videómegosztó platformon. Egy egyszerű regisztrációt követően, kevesebb, mint egy mozijegy áráért 24 órára lehet majd „bérelni” a filmet a csütörtöki naptól kezdődően.

(Forrás: inforstart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője