2026. március 20., péntek - Klaudia

Hírek, elemzések

Durva recesszióra készülhet a világ futballja

590

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a világ labdarúgásában az elkövetkezendő öt év távlatában 20-50 százalékos, a hazai futballban azonban ennél kisebb fizetéscsökkenés várható a koronavírus-járvány okozta leállás miatt.

A legnagyobb vesztesek szerinte azok a játékosok, akiknek idén június 30-án jár le a szerződésük.

A korábbi ligaigazgató emlékeztetett arra, hogy a labdarúgó NB I 12 csapatát működtető sportvállalkozás 2018-as összbevétele 31,5 milliárd forint volt. Úgy látja, ennek közel egynegyede lehet a liga összes halmozott vesztesége abban az esetben, ha a nyolc hátralévő fordulót, valamint a Ferencváros két további elmaradt mérkőzését – a Debrecen és az Újpest ellen – nem játsszák le.

„A válság legnagyobb vesztesei azok a játékosok lesznek, akiknek június végén jár le a szerződésük, mert nekik egy olyan, nagyon mély recessziós időszakban kell új klubot keresniük, amikor az átigazolási díjak és a fizetések átmenetileg biztosan, de lehet, hogy tartósan legalább 30 százalékkal kevesebbet érnek majd” – jelentette ki Muszbek, aki szerint a régi fizetések az érvényes szerződésű labdarúgóknál sem tarthatók, ezért a játékosoknak meg kell egyezniük az őket alkalmazó klubokkal a csökkentés mértékéről. Hozzátette:

a világ futballjában 20-50 százalékos recesszióra számít a következő öt évben.

„Itthon ennél kisebb, körülbelül 15 százalékos lehet a visszaesés, mert a magyar labdarúgásban a közpénz jelenléte miatt sokkal alacsonyabb az üzleti alapú kiesésből származó egyesületi veszteség” – mondta Muszbek, aki kiemelte: ez nem azt jelenti, hogy a magyar játékosok fel fognak zárkózni a nemzetközi szinthez, hanem hogy a világ labdarúgásának legfejlettebb részén más a bevételi szerkezet, mint idehaza.

Muszbek Mihály azt várja, hogy mivel a szurkolók ki lesznek éhezve a futballra, ezért az NB I újraindulását követő első két fordulóban 20 százalékkal megemelkedhet a nézőszám – számításai szerint a 2018/19-es idényben 3281 volt az átlag –, de

tartós növekedés szerinte csak akkor várható, ha a színvonal is emelkedni fog.

A Testnevelési Egyetemen is oktató sportszakember nem tart attól, hogy hamarosan több labdarúgóklubot működtető sportvállalkozás is csődbe kerül.

„Nem szeretném megsérteni az e tárgyban nyilatkozatókat, de elképzelhetőnek tartom, hogy a csődveszélyt emlegető sportvezetőknek, sportvállalati tulajdonosoknak egyébként is elegük van ebből a státuszból és ez csak egyfajta menekülés abból a helyzetből, amely egyébként is terhes a részükre. Lehet, hogy a klubot el szeretnék adni és a mostani helyzet egy arcot megőrző menekülést jelenthet a számukra” – fogalmazott Muszbek Mihály.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője