2026. június 14., vasárnap - Vazul

Hírek, elemzések

Január 27-től lehet jelentkezni a vándortáborokba

776

Az idei program célja, hogy 13 ezer gyerek jusson el az erdei, vízi és bringás vándortáborokba, valamint az újonnan induló zarándok táborokba.

A program sikerét az is jelzi, hogy az előző évek tapasztalatai alapján a jelentkezés megnyitását követően a helyek azonnal betelnek – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a programot beharangozó sajtótájékoztatón.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, az Erdei Vándortáborok kínálata két új helyszínnel bővül, így 2020-ban már kilenc útvonalon járhatják az erdőket a diákok.

Idén újdonságként a Vértesben és a Zselicben is lesznek erdei vándortáborok a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-Hegyhát és a Zemplén mellett.

A túraútvonalak hossza 50 és 91 kilométer között változik. A gyerekek a természeti értékek mellett Magyarország kulturális örökségének olyan kincseit láthatják, mint a visegrádi Fellegvár és Salamon-torony, a drégelyi és a regéci vár (a Börzsönyben, illetve a Zemplénben), vagy az Árpád-kori mánfai templom a Mecsekben.

Brigás, vízi és zarándok táborok

A bringás vándorok 2020-ban már hét útvonalon járhatják be az országot. A korábbiak közül szinte változatlanul marad a Felső-Tisza-vidék, az Őrség, a Déli-Bakony és a Bükk-Aggteleki-hegység, kicsit könnyebb lesz a Cserhát -Dunakanyar útvonal, és nehezebb a vízi-kerékpáros vegyes vándortábor a Körösök völgyében, mert nem lesz csomagszállítás. A gyakorlott biciklistáknak egy nagy, nehéz túrával készülnek, és idén először indulnak bringás vándorok a Gerecse-Vértes-Velencei-tó útvonalon.

A VíziVándorok idén is hét útvonalon evezhetnek, de

a Szigetköz népszerűsége miatt megduplázták az ottani táborokat, a Tokaji útvonalat pedig kiegészítették Felsőbereckivel és Sátoraljaújhellyel.

Ezen kívül 90-120 kilométeres túrák várják a gyerekeket a Dunakanyarban, az Alsó-Dunán, Tokaj környékén, a Felső-Tiszán, a Tisza-tavon, a Körösök vidékén.

Idén először indul zarándok tábor a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának közreműködésével. A gyerekek Tihanytól Pannonhalmáig mintegy 100 kilométert tesznek meg.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője