2025. október 25., szombat - Bianka

Hírek, elemzések

Új hotel épülhet a Hungária körúton

1245

Két éven belül új szálloda gyarapíthatja a budapesti kínálatot. A beruházó egy cseh vállalat, az Europa Investment Property (EIP) nevű nemzetközi cég.

A 300 szobás új szálloda a Hungária körúton lesz. Az ingatlanban konferenciaközpont és éttermek is helyet kapnak – írta az mfor.hu Az Europa Investment Property két évtizedes tapasztalattal rendelkező, ingatlanberuházással és -fejlesztéssel – azon belül lakó- és kereskedelmi ingatlanok vásárlásával, felújításával – foglalkozó nemzetközi cég. Az mfor.hu utal rá, hogy a teljes költségvetés mintegy 40 millió euró (mai árfolyamon mintegy 13 milliárd forint), ennek egy részét kötvénykibocsátással kívánják előteremteni. Az engedélyezési folyamatok a szakágak bevonásával előrehaladtak, és a tervek szerint a szálloda építése 2020-ban megkezdődhet – közölte a portállal Hegyvári Bálint, az EIP értékesítési vezetője.

A társaság azt tervezi, hogy 2021 végéig átadja az új ingatlant, amelyben bár és kávézó is várja majd a vendégeket. A nagy pesti félkörnek számító Róbert Károly körút-Hungária körút-Könyves Kálmán körút útvonal nem bővelkedik szállodákban. Az MTK-stadionnal szemben működik a négycsillagos Achat, a Népliget felé tartva, a Könyves Kálmán körúton pedig a háromcsillagos Platán. Az útvonal azonban további szállodákat is elbírna. Iránymutató lehet, hogy az irodafejlesztők most már nagy erőkkel használják ki a lehetőségeket, jelenleg három jelentősebb fejlesztés is zajlik, így tovább bővülhet a Portfolio Ingatlan Adatbázisában is megtalálható irodaházak köre.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA új generációs csavarozók!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Élményautózás, gyermekprogramok és koncertek október utolsó hétvégéjén

Élményautózás, gyermekprogramok és koncertek október utolsó hétvégéjén

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál, 2025. október 24-26.

More details
A Pál utcai fiúk 500. előadását ünneplik a Vígszínházban

A Pál utcai fiúk 500. előadását ünneplik a Vígszínházban

More details
Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

Játssz és lazíts – társasjátékbárok Budapesten

More details
Lépj be a PIXITY világába!

Lépj be a PIXITY világába!

More details

"Játék a városban" kiállítás a család apraja-nagyjának

More details
Holle anyó a Fővárosi Nagycirkuszban

Holle anyó a Fővárosi Nagycirkuszban

More details
Almádi NYÍLTVÍZ Jam Session, 2025. október 25.

Almádi NYÍLTVÍZ Jam Session, 2025. október 25.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője