2026. április 8., szerda - Dénes

Hírek, elemzések

Különleges gazellagidák láthatók a budapesti állatkertben

995

Pénteken mutatták be a nagyközönségnek a budapesti állatkertben november elején született mhorr gazella gidákat.

Az állatkert közleménye szerint a gorilláknál és az orangutánoknál is ritkább, fenyegetettebb, a vadonban már kihalt állatok két különböző anyától születtek. Mindkét anyaállat 2017-ben érkezett Budapestre, egyikük Frankfurtból, a másik pedig a Madridi Állatkertből. Az apa pedig már több mint egy évtizede él Budapesten

Jelenleg mindkét jövevény a Szavannaház egy-egy elkülönített istállójában, "szülőszobájában" tartózkodik az anyjával együtt. A tervek szerint a jövő héten összeengedik a kicsinyeket a csapat többi tagjával. Addig is az egyik "szülőszobát" és lakóit üvegablakon át már megtekinthetik a látogatók.

mhorr

A mhorr gazellákat eredeti élőhelyükön, Északnyugat-Afrikában az 1960-as, 1970-es években figyelték meg, ám azóta egyet sem láttak, eltekintve azoktól az állatkerti születésű egyedektől, amelyeket az elmúlt öt évben engedtek szabadon Nyugat-Szaharában egy visszatelepítési program részeként. Mindez azt is jelenti, hogy az állatkertek nélkül a mhorr gazella már teljesen kipusztult volna.

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) tenyészprogramot tart fenn a mhorr gazella természetvédelmi célú, összehangolt állatkerti szaporítása érdekében. Jelenleg mintegy két tucat európai állatkert vesz részt a programban.

A budapesti állatkert e tenyészprogram keretében 2007 vége óta foglalkozik ezekkel a patásokkal. Az első gida 2009. április 6-án született meg, és azóta számos alkalommal sikerült szaporítani a mhorr gazellákat.

A Budapesten korábban született állatok felnövekedésük után más, ugyancsak az európai tenyészprogramban részt vevő állatkertekbe, többek között Franciaországba, Olaszországba, Spanyolországba és Ausztriába kerültek.

A városligeti intézményben - a most született gidákkal együtt - összesen hét mhorr gazella él. A két gida, a két anya és az apaállat mellett további két felnőtt nőstény is van, akik közül az egyik a legidősebb a világ összes mhorr gazellája közül. Az Evita nevű állat 2001. április 27-én született a Berlini Állatparkban, most tavasszal lesz 19 éves. A vadon élő példányok - amikor még léteztek - 10-12 évnél tovább nem éltek.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője