2026. január 17., szombat - Antal

Hírek, elemzések

Itthon most még megdöbbentően hangozhat, hogy léteznek olyan munkahelyek, ahol az ember szabadon választhat főnököt, sőt, a céges bankkártyát is használhatja. Világszerte azonban egyre népszerűbb a szabad cégkultúra, sőt talán…
Csökkent a kereslet az építőiparban az elmúlt egy évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) felmérése szerint, összességében borúlátóbbak a cégek az építési piac helyzetével kapcsolatban. Ezt tetézi az építőipari…
„Like the gypsies": Budapest új kultúrklubjában mindenki átélheti a roma életérzést.
A WING működése során kiemelt figyelmet fordít a gyerekek és fiatalok tehetséggondozására, így szemléletéhez híven immáron negyedik alkalommal támogatja az Országos Tudományos Diákköri Konferencia két szekcióját is, idén a cég…
Hiánypótló kezdeményezés indult tavaly: az Év Masszőre Díj! A szervezők ezzel szerették volna elismerni a masszőrök munkáját, akik noha komoly eredményeket érnek el pácienseiknél egészségügyi vagy sport területen, mégis kevésbé…
A nyári szünet június 17-én kezdődik és augusztus 31-ig tart.
Most azt kell eldöntenie a piacnak, hogy az akkumulátorok mellett az energiamenedzsmentet milyen arányban választja – mondta az Indexnek Házi Ádám. A Wagner Solar fejlesztési igazgatója szerint a napelem jövője…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője