2026. március 18., szerda - Sándor

Események

A Minaro Hotel Tokaj MGallery is rózsaszínbe öltözött a mellrák elleni küzdelem jegyében

930

Különböző figyelemfelhívó eszközökkel, a dolgozók és a vendégek bevonásával készült a Minaro Hotel Tokaj MGallery a „Rózsaszín októberre”. A hónap alkalmából rózsaszínbe öltözött szálloda szívügyének tekinti, hogy felhívja a figyelmet a mellrák megelőzésére, a szűrővizsgálatok fontosságára és a támogatásra.

A Minaro Hotel Tokaj MGallery a „Rózsaszín október” keretében idén is aktívan hozzájárul a tudatosság növeléséhez, és különféle figyelemfelkeltő eszközöket és programokat kínál vendégei és dolgozói számára. A magyar női lakosság körében az emlőrák a leggyakoribb rákos megbetegedés, a statisztikák szerint akár a magyar nők 8-10 százalékánál is megjelenhet életük során, azaz körülbelül minden 10-12. nőnél1. A korai felismerésnek azonban óriási jelentősége van a betegség kezelésében és a gyógyulási esélyekben.

Dana Janigova, a Minaro Hotel szállodaigazgatója kiemeli: „Női vezetőként ez az ügy különösen közel áll a szívemhez. Vannak barátaim, akik megküzdöttek a mellrákkal, és sajnos ismerek olyanokat is, akik életüket vesztették ebben a betegségben. Ez a személyes kötődés felelősségtudatot ébreszt bennem, hogy felhívjam a figyelmet a megelőzésre, és a Minaro Hotelben hiszünk abban, hogy egymást, vendégeinket és a közösségünket támogatni kell ebben a küzdelemben. A megelőzés és a korai lépések életet menthetnek, és mi is szeretnénk, hogy hozzájáruljunk ehhez”.

A vendégek a „Rózsaszín október” során lehetőséget kapnak, hogy adományaikkal támogassák a mellrák elleni küzdelmet, az étterem és a szálloda belső terei rózsaszín részletekkel díszítettek, emlékeztetve mindenkit a hónap üzenetére. Miközben különleges rózsaszín tematikájú italokat is készítenek a hotel vendégei számára, mint például rózsaszín lattét, vagy „Barbie” koktélt.

A hotel dolgozói szintén aktívan részt vettek a kampányban. A Squadeasy, csapatépítő alkalmazásban különböző napi kihívásokkal, kvízekkel és fotós feladatokkal hívták fel a figyelmet a mellrák megelőzésére. Október folyamán pedig egy jótékonysági futást is szerveztek az applikáción keresztül. Ezzel a belső kezdeményezéssel a Minaro csapata is részese a MGallery nemzetközi figyelemfelhívó aktivitásának.


Minaro Hotel Tokaj MGallery

Tokaj ötcsillagos, felnőttbarát szállodája az egykori vulkanikus andezitbányában található, világörökségi helyszínen, Tokaj-hegyaljai borvidék dombjain. Az egyedülálló állatbarát szálloda építészeti koncepcióját a Maja-világ, valamint a természeti környezete ihlette: az ősi kőbánya, zöldellő szőlőültetvények, folyók, erdők és vizes élőhelyekben bővelkedő terület. A Minaro név a szálloda egyedülálló elhelyezkedésére – az egykori bányára –, illetve a híres aranyló tokaji borra utal. A Minaro Hotel Tokaj MGallery négy emeleten összesen 100 kortárs stílusú szobát kínál, amelyből 9 junior lakosztály, három – privát szaunával rendelkező – deluxe szoba, továbbá egy Maya lakosztály várja a teljes elvonulásra és pihenésre vágyó vendégeit. A szálloda egy 1600 négyzetméteres wellness részleggel rendelkezik, fedett és kültéri élménymedencékkel, jacuzzival, valamint a testkezelések és arckezelések számára elkülönített L’Occitane Spa-val, ahol a díjnyertes francia márka egyedülálló kezelései érhetők el.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

More details
3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője