2026. június 10., szerda - Margit

Események

A lappföldi Mikulás magyarországi programja

965

Az idén is Magyarországra érkezik decemberben a finn Mikulás a Mikulásgyár meghívására. Joulupukki ezúttal több városba is ellátogat - közölte a Mikulásgyár Alapítvány.

Az Északi sarkkör közeléből érkező vendég idei egyik feladata az, hogy felhívja a gyerekek és szülők figyelmét a szolidaritás és a jótékonyság fontosságára.

Zsolnai Endre szervező emlékeztetett a finn Mikulás korábbi szavaira: "adakozzunk a rászorulóknak és a nélkülözőknek adventkor. Cselekedjünk úgy, ahogyan azt szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek embertársaink!"

Úgy vélte, hogy a finn Mikulás mondatai jól mutatják, hogy idén mire fókuszál a karitatív akció: a Mikulásgyár szeretne ismét sok tízezer kiló adományt gyűjteni, amelyeket a Gyermekétkeztetési Alapítvány és ötven kiválasztott település vezetője, családsegítője oszt majd szét közvetlenül a rászorulók között.

Minden évben önkéntesek százai segítik a Mikulásgyár munkáját. Bíznak abban, hogy idén több cég csapatépítő eseményként is szerepet vállal majd a gyűjtésben, szortírozásban. A december 1. és 21. között zajló eseménynek köszönhetően ismét több ezer gyermek karácsonya válhat egy kicsit könnyebbé.

A gyerekek találkozhatnak Joulupukkival

  • december 1-én Budapesten, a MikulásGyár nyitó ceremóniáján és december 6-án ugyanezen a helyszínen, továbbá
  • december 3-án Sárváron,
  • december 4-én Bábolnán,
  • december 6-án Szerencsen, és
  • december 7-én Szombathelyen.

| Forrás: MTI, szeretlekmagyarorszag.hu - fotó: MTI/Mohai Balázs - szmo.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője