2023. május 28., vasárnap - Emil, Csanád

Események

A tövises mangó sorbet lett a Balaton fagyija 2023-ban

103

A Balatoni Turizmus Szövetség 2014 tavaszán a Nyitott Balaton kampány keretében szervezte meg először a Balaton Fagyija versenyt. Az idén immáron 10. alkalommal megrendezésre kerülő verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítését.

Egy gyenesdiási cukrászműhelyben rendezték meg a jubileumi versenyt. A Bringatanya Fagyizó Somogyi Fagylaltműhelyében a cukrászmesterek már reggel fél 7-kor elkezdték a fagylaltok készítését az előzetesen összeállított ütemterv és sorrend alapján – írta meg a Sokszínű Vidék.

A versenyzőknek fagylaltonként 35 perc állt rendelkezésükre az édes pályaművek elkészítésére. A zsűri a finomságokat többféle szempont alapján pontozta, figyelembe véve az ízek harmóniáját, az állagot, a kreativitást és a megjelenést. Külön hangsúlyt fektettek a Balaton jellegzetes alapanyagainak felhasználására.

A versenyben részt vevő fagylaltkreációk közül a 2023. évi győztes a balatoni tövises mangó sorbet lett, amit a balatonalmádi Amaretto Fagyizó mestere készített.

Három különdíjat is kiosztottak, amit a Bagaméri Fagyizó édes csalogány fagylaltja, a Sissi Kézműves Fagylaltozó "egyszerűen túrógombóc fagylalt" nevű kreációja és a Vitorlás Fagyizó sajtos-tejfölös lángos fagylaltja érdemelt ki.

A szervezők a Balaton Fagyijának kiválasztott fagylalt receptjét mindenki számára elérhetővé és szabadon felhasználhatóvá teszik, így a Balaton régióban bármely cukrászda vagy fagylaltozó elkészítheti a nyertes finomságot.

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Az élet legszebb pillanataiban is BETA szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Bejött a Hannover Messe a vállalkozó szelleműeknek

Bejött a Hannover Messe a vállalkozó szelleműeknek

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Megnyitott a budapesti Madame Tussauds: ennyibe kerül a belépő!

Megnyitott a budapesti Madame Tussauds: ennyibe kerül a belépő!

More details
Üzleti reggelire találkoztak az ingatlanszakma képviselői

Üzleti reggelire találkoztak az ingatlanszakma képviselői

More details
Kihívás Napja, 2023. május 31.

Kihívás Napja, 2023. május 31.

More details
Pénz, de honnan? 2023 – Budapest, 2023. június 22.

Pénz, de honnan? 2023 – Budapest, 2023. június 22.

More details
IV. GreenTech Zöld Energia – Szakkiállítás és konferencia, 2023. május 25-26

IV. GreenTech Zöld Energia – Szakkiállítás és konferencia, 2023. május 25-26

More details
Velencei-tavi Gyermeknapi Ramazuri, 2023. május 29.

Velencei-tavi Gyermeknapi Ramazuri, 2023. május 29.

More details
Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnep

Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnep

More details