2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Események

Középkori vásárral, mesékkel és legendákkal vár adventkor Nagyszombat

658

A szlovákiai Nagyszombat nyugodt, kisvárosi ritmusban él, a karácsonyi időszakban pedig mesés hangulatot áraszt, amit az odalátogatók is évről évre megtapasztalhatnak.

A hagyományos adventi vásáron, amelyet minden évben a Szentháromság téren tartanak, november 25-től megtaláljuk a puncsot, a „loksát”, azaz a mákkal töltött krumplilepényt és a helyi mézbort is, miközben híres szlovákiai művészek koncertjeit vagy betlehemező gyerekek műsorát élvezhetjük.

Nagyszombat (szlovákul Trnava) kereskedelmi útvonalak kereszteződésében jött létre, és a középkorban a Magyar Királyság egyik legnagyobb és legjelentősebb városa volt. Éppen ezért találunk itt fennmaradt városfalakat, tornyot és számos templomot, amelyek miatt a várost „Kis Rómának” is nevezik.

Nem csupán az építészetnek köszönhetően találjuk magunkat a régmúltban, hanem számtalan olyan rendezvényen keresztül is, amelyek minden évben felidézik a jelentős történelmi eseményeket.

Az adventi időszakban ilyen a középkori adventi vásár, amelyet immár tizedik éve december 16. és 18. között rendeznek meg.

A Szt. Miklós tér ilyenkor visszatér a fénykorába, amikor a városi történések középpontja és a város főtere volt, ahol a rendszeres szombati piacot is tartották. A Szt. Miklós Bazilikánál megrendezett középkori adventi vásáron kézművesek és előadóművészek teremtenek mesebeli hangulatot. Láthatunk élő állatokat friss hóval belepett fakarámban, méhviaszból készült kézműves gyertyákat, vagy kóstolhatunk közvetlenül a tűz fölött melegített puncsot.

A Szentháromság téren álló, XVI. századi toronyból egészen az esti órákig letekinthetünk a város történelmi központjára. Sőt a november 29-től december 20-ig minden kedden megtartott tematikus tárlatvezetésen lámpás fényében is megtekinthető a várostorony.

A történelmi jelmezbe bújt idegenvezető elmeséli a torony történetét és legendáit, miközben a látogatók egy apró lámpás fényében győzik le lépésről lépésre a felfelé vezető 143 lépcsőfokot.

Helyi szokás szerint advent idején kis manók rejtőznek a városközpont épületeinek ablakaiban. A látogatók részt vehetnek az ingyenes karácsonyi Manóvarázs online játékon, amely nyolc ablak installációjához kapcsolódik.

A Nagyszombatba látogatókat zenei koncertek is várják a Szt. Jakab templomban, de részt vehetnek egy vezetett karácsonyi sétán is, hogy közelebbről megismerjék a helyi adventi szokásokat és hagyományokat.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője