2026. június 12., péntek - Villő

Események

Nyílt örökbefogadásról szóló magyar film nyerte a Cinefest nagydíját

493

Szombat este ünnepélyes zárógála keretében átadták a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fesztivál Grosan CristinaHétköznapi kudarcok című új filmjének hazai premierjével, és Giuseppe TornatoreEnnio című dokumentumfilmjének meglepetésvetítésével zárult – írják a fesztivál sajtóközleményében.

A fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat Ruijun Li rendezése, a Porrá leszünk című kínai film kapta. Mi az idei Berlinalén láttuk a filmet, kritikusunk azt írta róla, pontosabban a két főhősről:

Hihetetlen, de tényleg izgalmas nézni a mindennapi tevékenységeiket, azt, ahogyan a férfi vályogtéglát vet, ahogy búzát ültetnek és takarítanak be, vagy ahogy csibéket keltetnek. Elsősorban azért, mert végig rettenetesen izgulunk, nehogy valami rossz történjen ezzel a két jó emberrel. És pontosan tudjuk, hogy csakis rossz történhet.

A Zukor Adolf-díjat, a fesztivál nagydíját Szakonyi Noémi Veronika rendező Hat hét című magyar filmje, a közönségdíjat pedig a Nyugati nyaralás érdemelte ki. A Hat hét egy érettségi előtt álló, nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser lány történetét dolgozza fel, aki, miután teherbe esik, úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó párnak. Bár a lány eleinte úgy érzi, profi asztaliteniszező karrierje érdekében a legjobb döntést hozta, a szülés után elbizonytalanodik.

A fesztiválon életműdíjjal tüntették ki Molnár Piroskát és Rófusz Ferencet.

| Forrás: 24.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője