2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Események

Gasztronómiai élményhegyek Tokaj-Hegyalján

589

Tunki, furmintfröccs és lecsó az idei év slágere.

Augusztusban közel 50 kisebb, igazi kuriózumnak számító gasztronómiai program közül választhatnak a Tokaj Hegyalja régióba érkezők. Eddig 60 ezer látogatót számlált a Tokaj-hegyaljai Nyár elnevezésű rendezvénysorozat, ahol közel 100 programon vehetnek részt az érdeklődők a nyár hátralévő egy hónapjában. Idén pedig már a gasztronómia igazi szerelmeseinek nem kell döntenie a borkóstolás és a vezetés között, hiszen közvetlen, MÁV-val összehangolt buszjáratok könnyítik meg a borkóstolás utáni közlekedést.

Bor, mámor...Bénye

Erdőbényén, a magyar Provence szívében 15 helyi borászat összefogásából rendezik a Bor, mámor… Bénye eseményt hamarosan, augusztus 11-14. között. Erdőbénye ilyenkor kultúrális és gasztronómiai központtá válik, ahol a különböző helyszíneken a nyitott pincék mellett egész nap programok, és színvonalas gasztronómiai kiállítók várják a látogatókat.

A lecsó és a “tunki” otthona

A kisebb gasztronómiai események is hódítanak idén, a Furmint fröccs és lecsó fesztiválon augusztus 6-án a nyitott pincék és hideg borok mellett a lecsóé lesz a főszerep. A Hercegkúti Nemzetiségi Fesztiválon pedig a helyiek lerántják a leplet kedvenc, “tunki” elnevezésű étlükről, amelyet ezen az eseményen bárki megkóstolhat. A tunki nem más, mint egy tunkolós ételkülönlegesség, amely enyhén csípős, májas pörkölt jellegű egytálétel, mellé természetesen jól csúsznak a helyi borok, fröccsök.

Zempléni Fesztivál

A Zempléni Fesztivál, a térség egyik legnépszerűbb eseménye idén is többek között olyan gyönyörű történelmi helyszínekre hívja a látogatókat, mint Sárospatak, Tokaj, Szerencs. Az összművészeti rendezvény immár több, mint harminc éve különböző zenei műfajokkal, színházi előadásokkal és kiállításokkal, gasztronómiai eseményekkel a régióba érkezőket. Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális fesztiválja augusztus 12-től 21-ig várja a látogatókat. Idén egy kis kényelemmel is kiegészül a Tokaj régió ugyanis a Volánbusz 2022. augusztus 5-től a vonatokhoz csatlakozó autóbuszjáratokat indít Tokaj térségében a nyári hétvégéken.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője