2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Események

Augusztus 21-én rendezik meg az 5. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratont

2022-07-04 721

Az V. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton a legkülönlegesebb hazai futóversenyek közé tartozik. A 667 induló a futás előtt hajóval indul el hajnalban, hogy a Balaton közepéről csodálja meg a napfelkeltét. A versenyzők ezután futják le a 21 vagy 10 kilométeres távot Badacsony és Szentbékkálla között, a festői Káli-medence falvain keresztül.

A félmaratont egyéniben és váltóban is teljesíthetik a résztvevők, míg a 10 kilométer csak szólóban tehető meg. A verseny szervezői a kisgyerekes családokra is gondoltak, a legfiatalabb futókat a 400 méteres BabyRun verseny várja.

Az idén augusztus 21-én megrendezésre kerülő 5. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratonon a férőhelyek száma limitált, a mezőnyben összesen 667-en indulhatnak. A jelentkezők összesen négy kategória közül választhatnak: a teljes félmaratont, azaz a 21 kilométert egyéniben vagy párosban lehet lefutni, alternatívaként választható a rövidebb, 10 kilométeres táv, a kisgyermekeseket pedig várja a Riska 400M BabyRun verseny.

Megőrizve a hagyományokat, az indulókat a verseny előtt, kora hajnalban a Káli póló klubtól autóbuszok szállítják el Révfülöpre, ahonnan kihajóznak a magyar tenger két legnagyobb hajójával, hogy a Balaton közepéről csodálhassák meg a napfelkeltét. A lenyűgöző látvány garantált, a felejthetetlen hangulatról DJ-k gondoskodnak.

A partra való visszaérkezés után a versenyzők közösen melegítenek be. A félmaratoni távon indulók a badacsonyi kikötőből rajtolnak el, míg a párosok váltó tagjai és a 10 km-t teljesítők a Révfülöpi Ivóka Kertvendéglőtől indulnak, ahova buszokkal szállítják át őket. A versenyzők hazánk természeti kincsekben gazdag ékszerdoboza, a Káli-medence meseszép településein keresztül futhatnak el a célig, Szentbékkálláig. A Lovaspóló Klubban aztán a szervezők felfrissítő italokkal, finom falatokkal látják vendégül a megfáradt futókat, és rengeteg programmal készülnek a családosok és a gyermekek számára.

Az ötödik éves félmaraton az újHÁZ Centrum kollégái körében is népszerű – az ország számos pontjáról érkeznek futók, népes szurkolótáborral. Büszkék vagyunk rá, hogy nem csak kollégáink, de üzleti partnereink is velünk futnak évek óta. Ez a bensőséges, családias rendezvény remek alkalom arra is, hogy személyesen találkozzunk. Megéri jelentkezni a versenyre, hiszen az esemény egyben az Ötpróba program pontgyűjtő állomása is. A célba érkezőket a jól megérdemelt pihenés mellett reggeli és látványos Lovaspóló mérkőzés várja a helyszínen – mondta Döry Gábor, az újHÁZ Centrum marketingigazgatója.

Az 5. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton programjáról részletes tájékoztató az esemény Facebook-oldalán érhető el, regisztrálni pedig a weboldalon lehet.

Azoknak, akik szeretnek zenére futni, az újHÁZ Centrum különleges Napfelkelte Félmaraton listákkal is készült, amiket az alábbi linkeken lehet elérni és meghallgatni:


kod

További információ:

Döry Gábor                                        Tokaji Tamara

újHÁZ Centrum                                  ACG Pro

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.                                   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details