2026. június 30., kedd - Pál

Események

Három napon át élvezhetjük a városnézéseket a Séták Hétvégéjén

581

Országszerte hat településen összesen több mint 90 tematikus városi séta közül válogathatnak az érdeklődők július 1. és 3. között a Séták Hétvégéjén.

Az elmúlt évek egyik sikertörténete a tematikus városi séták műfajának térhódítása: évente sok tízezer ember vesz részt hasonló programokon. Ezeken a sétavezetők a városi térben mutatnak be egy-egy olyan témát, amelyre a hagyományos, turistáknak szervezett programokon nincs lehetőség - hangsúlyozták a szervezők közleményükben.

Az elmúlt években több ezer vendéget vonzó Séták éjszakája után a legjelentősebb sétaszervező cégeket tömörítő Magyar Sétaszövetség Egyesülés idén a Séták hétvégéjét hirdeti meg.

Július első három napján Budapesten, Esztergomban, Keszthelyen, Pécsen, Sopronban és Vácon tartanak tematikus városi sétákat.

A programokban a Budastep, a hosszúlépés.járunk?, az Imagine Budapest, az Idegenvezetés-Dunakanyar, a KÉK - Kortárs Építészeti Központ, a Napoleon-Vin és Zubreczki Dávid vesz majd részt.

A programok között olyan különlegességek is szerepelnek Budapesten, mint a Föld alatti Budapest - a Várnegyed mélye, a Nem hisztéria! Astoria!, a Tabán, Édes élet!, a Nincs itt semmi látnivaló! - Zugló rejtett öröksége vagy a Ménesi és Mányoki út építészeti öröksége című séták - emelt ki néhány programot a közlemény.

A Séták hétvégéje részletes programja a Sétaszövetség hivatalos honlapján érhető el.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője