2026. június 30., kedd - Pál

Események

Két év után ismét megrendezik a Gyerek Szigetet

666

Két év kihagyás után, június 4-6. között indul újra a várva várt Generali Gyerek Sziget a megszokott helyen, a Hajógyári-szigeten. Az ország egyik legnagyobb, ingyenes családi rendezvénye Pünkösdöt követően még két hétvégén várja a gyerekeket és a felnőtteket programokkal.

A Nagyszínpadon többek között fellép Halász Judit, az Alma együttes és a Veronaki, emellett lesz kézműveskedés, bohóckodás, Braille-írás tanulás, kavicsszobrászat, szájjal-lábbal festés, társasjáték és még ezernyi pótolhatatlan élmény reggeltől estig, a csodálatos zöld környezetben - közölték a szervezők.

A Generali Gyerek Szigeten számtalan új, ismeretlen dolgot lehet megtanulni, kipróbálni, de ugyanilyen fontos, hogy egymást és magunkat is megismerjük, másként láthassuk, megérthessük.

Ezt a küldetést teljesíti a Gyerek Szigeten a Nemadomfel! Park, ahol a gyerekek megtanulhatják például, hogy hogyan kommunikáljanak egy siket társukkal, kik a Down-szindrómás személyek, hogyan közlekednek a látássérültek, hogyan tudnak velük együttműködni, segíteni nekik. Az első hétvégén ráadásul azt is kipróbálhatják, hogy milyen lehet a kezeik nélkül, szájjal vagy lábbal festeni, de az érdeklődők akár megtanulhatják a jelnyelv alapjait is. A logikai és társasjátékok rajongóit modern társasjátékok világa várja, kipróbálhatják a legizgalmasabb díjnyertes játékokat.

Mindhárom napon várja a látogatókat a Zenés társasjáték Trillamanóval és Pivarotti karmester úrral, a Retró videojáték sátorban pedig egy igazi időutazáson vehetnek részt az érdeklődők, ahol megtudhatják, mik voltak a legnépszerűbb játékok harminc éve és ki is próbálhatják őket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sátrában különböző madárfészkeket, tojásokat, madárköpetet csodálhatnak meg a gyerekek, vagy megtanulhatják felismerni a madarakat tollaikról, Gönczi Robiéknál zsonglőrködhetnek is, a Generali Sportparkban pedig a falmászást és a Bagjumpot próbálhatják ki.

A Generali Gyerek Szigetre tömegközlekedéssel kijutni gyerekjáték és nem csak a pénztárcát de a környezetet is kíméljük, ha a kényelmes és gyors közösségi közlekedést választjuk.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője