2025. július 31., csütörtök - Oszkár

Események

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Két év után országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz

740

Két év kihagyás után újra országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz; a társulat pénteki nyitóelőadásán ukrán menekülteket látnak vendégül a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központtal és öt civil szervezettel közösen Budapesten a Pólus Center parkolójában.

A Richter család felajánlott 110 darab tiszteletjegyet Zugló Önkormányzatának a nyitóelőadására, így a kerület rászorulói is ingyenesen láthatják a produkciót - közölte a Magyar Nemzeti Cirkusz.

Ebben az évben először nem szerepelnek vadállatok a műsorban. A cirkuszi munkából végleg kivont állatokat a nagykőrösi Richter Safari Parkban helyezték el.

A műsorban fellépnek Alex & Romy Jostmann uszkár kiskutyái, Richter József cirkuszigazgató púpos tevéket vezet elő és legújabb lovas produkcióját is bemutatja.

Lesznek akrobataszámok, először lép porondra Magyarországon Michael Ferreri, a Monte-Carloi Nemzetközi Cirkuszfesztivál bronzdíjas zsonglőre. Vakmerő ugrásokat mutatnak be a Gerling Csoport tagjai, akik biztonsági kötél és védőháló nélkül formázzák meg a hétszemélyes piramist. Duo Rebels görkorcsolya produkciója mellett Stevie és Jones Caveagna, Olaszország ismert komikusai gondoskodnak a jó hangulatról.

Csütörtökön rendhagyó élménypedagógiai órára hívja a társulat a diákokat Tudomány a porondon címmel. A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium tanárai által összeállított anyagot az ifj. Richter József által vezetett Magyar Nemzeti Cirkusz művészei és a Rippel fivérek mutatják be.

Az országos turné további állomásai Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Kiskunfélegyháza, Szentes, Szeged, Balatonlelle, Székesfehérvár, Győr, Mosonmagyaróvár, Sopron, Szombathely, Pápa és Veszprém lesznek.

A Magyar Nemzeti Cirkusz országos turnéja Budapesten, a 22. kerületben fejeződik be november 13-án.

A tájékoztató idézi ifjabb Richter József cirkuszigazgatót, aki elmondta, hogy a Nemzeti Cirkuszt kísérő zenekar zenészeinek többsége ukrán állampolgár, akik eredetileg a napokban érkeztek volna Budapestre, de a háború miatt otthon ragadtak. "Nagyon aggódunk és szorítunk értük ezekben a percekben is! Kétséges, hogy a premierelőadásunkra megérkeznek a háború miatt, de most az ő egészségük és biztonságuk a legfontosabb számunkra. Együtt érzünk velük, és bár távol élünk egymástól és más-más nyelvet beszélünk, a szívünk együtt dobog" - hangsúlyozta az igazgató.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője