2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Események

André Kertész fotókiállítás Belgiumban

766

A magyar származású fotóművész fényképeiből nyílt kiállítás szombaton a dél-belgiumi Charleroi Fényképmúzeumban.A Liszt Intézet, brüsszeli Magyar Kulturális Központ támogatásával megvalósult tárlat André Kertész 1929 és 1936 között készült fényképeiből mutat be válogatást.

A mostani kiállításon Párizsban és Franciaország más településein, valamint két, budapesti helyszínen készült fotósorozatot mutatnak be.

Mindegyik képhez Leica típusú fényképezőgépet használt a fotóművész. Számos fotótörténész a "24x36 mm-es fotográfia atyjaként" tartja számon a fotográfust.

Cédric de Veigy művészeti vezető, kurátor, a kiállítás megnyitóján elmondott beszédében elmondta, az 1894-ben Budapesten született Kertész 1925 és 1936 között Párizsban élt, majd New Yorkba költözött, ahol 1985-ben halt meg.

A kiállított képek annak a történetét mesélik el, amikor egy ember és egy különleges fényképezőgép találkozása lehetővé teszi, hogy a fotográfia feltárja a még rejtett küldetését: az utcán megörökíteni azt a pillantást, amely összeköt minket egymással", tette hozzá a szakértő.

A belgiumi tárlat 2021. szeptember 25. és 2022. január 16. között látogatható.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője