2026. június 8., hétfő - Medárd

Események

Október 8-án indul az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

801

Október 24-ig koncertek, irodalmi és képzőművészeti programok, valamint opera- és táncelőadások is várják az érdeklődőket.

"Az idén 210 éve született Liszt Ferenc a nemzetközi zenei és kulturális élet sarokköve: az életművét jellemző műfaji és formai gazdagság, szellemi nyitottság olyan érték, amely számunkra is mértékadó, iránymutató" - mondta el Káel Csaba, a rendezvénysorozatot életre hívó Müpa vezérigazgatója a fesztiválról Budapesten.

Kiemelte, hogy a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál főhajtás Liszt zsenialitása előtt, ugyanakkor olyan nagy, nemzetközi figyelemre számot tartó összművészeti eseménysorozat, amely évről évre ízelítőt nyújt Liszt páratlan életművéből.

A fesztivál nem kizárólag a világhírű komponista műveit tűzi műsorra, hanem a művész szellemiségét akarja megjeleníteni számos műfajban, inspirációt nyújtva ezzel a kortárs alkotóknak is - tette hozzá.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a fesztivál programjaival a lehető legtöbb embernek szeretnék a felfedezés élményét nyújtani, és országos méretűvé tenni a rendezvényt.

Az eseménysorozat nyitókoncertjén, október 8-án a Magyar koronázási mise a Mátyás-templom falai közt, míg az Esztergomi mise az Esztergomi Bazilikában csendül fel a Magyar Rádió Énekkara és a Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában október 22-én - ismertette a programokat Káel Csaba.

Kivételes koncertsorozatra készül Klukon Edit és Ránki Dezső, Liszt orgonára komponált művei fővárosi templomokban szólalnak meg többek közt Martin Sturm, Kecskés Mónika és Deák László előadásában. Kelemen Barnabás és Berecz Mihály a komponista kamaraműveit szólaltatja meg, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs koncertjén pedig orgonaművek, improvizált tételek, népzene és vallásos népénekek reflektálnak egymásra.

A világhírű orgonaművész és karmester, Martin Haselböck október 12-én zenekarával és a kiváló baritonnal, Thomas Hampsonnal érkezik a fesztiválra.

Több Liszt-darabot is műsorára tűz majd budapesti fellépésén a Cracow Singers, Liszt és a dzsessz műfaja találkozik a Jazzical Trió estjén.

Október 22-én, Liszt születésnapján zárul a Zeneakadémián az a nagyszabású, négynapos zenetudományi és zenetörténeti konferencia, amelyre a nemzetközi Liszt-kutatás kiválóságai érkeznek előadóként.

Október 23-án A szabadság hangja című esten Bartók és Liszt egy-egy műve mellett a Müpa Zeneműpályázatának egyik győztes kompozíciójával, Szentpáli Roland A magyarokhoz című művének ősbemutatójával ünnepelhet a közönség.

A Müpa teljes épületét játékba hozó, formabontó esti koncert-kalandtúráján a pályázat legkiemelkedőbb elektroakusztikus kompozíciói sorakoznak fel október 14-én, a kis dzsesszformáció kategóriájának legjobbjait pedig a Budapest Music Centerben hallhatja majd a fesztiválközönség.

Október 17-én és 18-án a legendás flamencotársulat, a Companía Antonio Gades ikonikus Carmenje érkezik a Müpa Fesztivál Színházába, október 24-én Szépséges Mezőség címmel készül bemutatóra a Duna Művészegyüttes.

Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című opera-musicalje a Magyar Nemzeti Balett táncművészei, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, valamint a Magyar Légtornász Egyesület légtornászai közreműködésével valósul meg.

Esterházy Péter és Vajda Gergely Fuharosok című mono koncertoperája és George Benjamin Into the Little Hill című művének bemutatója október 21-én látható.

A fesztiválra érkezik a Grammy-díjas brazil legenda, Gilberto Gil, a Keller András vezette Concerto Budapest Roby Lakatos hegedűvirtuózzal és Snétberger Ferenc gitárművésszel a klasszikus szimfonikus zene és a világzene izgalmas fúzióját teremti meg.

Gyeva - Takács Dorina, Saya Noé (Kőrös Mimi) és a Svédországban élő előadóművész-dalszerző, Bozóky Felícia Lili I Am Soyuz projektje mutatkozik be az Akvárium Klubban és megvalósul az 5. Magyar Klipszemle is.

A sokszínűség jegyében a Liszt Ünnep szélesre tárja kapuit a képzőművészet, az irodalom és a film műfaja előtt is. Megvalósul a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, a nemzetközi rangú Art Market Budapest, a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál, a Budapest Showcase Hub és az idén rendhagyó városi terekben zajló PONT Fesztivál.

Az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjáról és eseményeiről a www.lisztunnep.hu oldalon találhatók további információk.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője