2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Események

Budapestre jön a Madame Tussauds

515

A Vörösmarty tér közvetlen szomszédságában 2022 elején megnyíló attrakció az első teljes egészében franchise-konstrukcióban megvalósuló Madame Tussauds lesz, a jogtulajdonos Merlin Entertainments és a turisztikai fejlesztést megvalósító Dorottya Experience Kft. közötti megállapodás alapján.

A nemzetközi és magyar, kortárs és történelmi személyiségeket interaktív környezetben felsorakoztató attrakció fontos szerepet kap a hazai idegenforgalom koronavírus-járvány utáni újraindításában is.

Az új panoptikum mintegy 2000 négyzetméternyi területen kínál majd egyedülálló szórakozási lehetőséget.

A nemzetközi hírességek mellett a budapesti helyszín számos magyar vonatkozású történelmi személyt is felvonultat majd a kiállítás ebből a célból kialakított szekciójában. Kiemelt cél ugyanis, hogy a látogatók, különösen a fiatalok, közvetlen és interaktív módon ismerhessék meg a magyar kultúrát és nemzetünk történelmének kiemelkedő alakjait. A bemutatni tervezett személyek kiválasztását széles körű piackutatás és egyeztetések előzték meg. A kiállításon a régmúlt korok politikusai mellett 20. századi magyar zenészek, művészek, sportolók és más közéleti személyek, sőt kortárs karakterek is helyet kapnak majd.

Az attrakció a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy Programjának támogatásával valósul meg.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details