2026. április 8., szerda - Dénes

Események

Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetői fizetésük egy részét budapesti gyerekek ingyenes nyári táborozására ajánlották fel

1025

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetői saját fizetésükből pénzügyi alapot hoztak létre, amelyből 4 strandon olyan fővárosi gyerek nyári táboroztatását biztosítják, akiknek a szülei Budapesten a koronavírus elleni küzdelem első vonalában dolgoztak és álltak helyt.

A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben, a Palatinus -, a Római- és a Paskál strandfürdőben június 29. és augusztus 14. között - hét turnusban - mintegy 500 I – VI. osztályos általános iskolai tanuló élvezheti majd a nyár örömeit teljesen ingyenesen.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a járvány alatt kevés szó esett a gyerekekről, akik tudomásul vették, holott lehet, meg sem értették: nem mehetnek közösségbe, nem mehetnek iskolába, nem találkozhatnak a barátaikkal, és a szüleikkel sem tudnak úgy időt tölteni, mint eddig. Ezért biztos vagyok benne, hogy most mindannyian a legszebb nyarat akarjuk megadni a gyermekeinknek, kárpótlásul azért, mert egy félév kiesett az életükből – tette hozzá.

A táboroztatás megszervezésében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt partnerei a B.B. Swimming Sport Kft. és a Szabad Úszó Sportsuli és Sportszolgáltató Bt, amely cégekkel hosszú évek óta együttműködnek.

Az ötszázból mintegy száz helyet saját dolgozóik gyermekeinek biztosítanak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetői – részvételükről a jelentkezés és a rászorultság alapján a szakszervezettel közösen dönt a társaság.

Kiknek a jelentkezését várják a 400 helyre?

A Fővárosi Önkormányzat intézményeinél dolgozó szülők igényelhetik az ingyenes részvételi lehetőséget. A felajánlás elsősorban a gyermeküket egyedül nevelő édesanyáknak és édesapáknak és szociálisan rászoruló családoknak szól, amelyekben egyik vagy mindkét szülő olyan intézményben dolgozik, amely intézményre különösen nehéz feladatok hárultak a koronavírus járvány elleni küzdelemben. A részvevők kiválasztása rászorultsági elveken alapul. Elsőbbséget élveznek a több gyermeket egyedül nevelő szülők, a gyermeket egyedül nevelő szülők, a több gyermekes családok, az alacsony egy főre jutó jövedelemmel rendelkező családok. A Részvételi felhívást és a Jelentkezési lapokat a Főpolgármesteri Hivatal juttatja el saját intézményei vezetőihez, annak érdekében, hogy a legrövidebb időn belül az intézményekben dolgozó érintettek értesülhessenek a lehetőségekről és pályázhassanak.

Az ingyenes nyári táboroztatás strandfürdőkre lebontott keretszámainak meghatározásánál messzemenően figyelembe vették a fürdőkre és strandokra kiadott új, a járványveszély miatti biztonsági eljárások és intézkedések maradéktalan betartását.
Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetői remélik, hogy felajánlásuk segítséget jelent abban, hogy a fővárosi intézményekben dolgozók gyermekei egy gond mentes, kellemes, élményteli héttel gazdagodjanak.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője