2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Események

Nagy kedvencek és igazi kuriózumok: február 28-án kezdődik a Régizene Fesztivál a Müpában

2020-02-24 618

Február 28. és március 8. között immár hatodik alkalommal várja a közönséget az ország egyik legjelentősebb hazai historikus zenei koncertsorozata, a Régizene Fesztivál.

Az esemény olyan előadókat vonultat fel, mint A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta és Olga Pascsenko vagy a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar. Elsőként hallhatjuk hazai hangversenyteremben Händel Alexander Balus című oratóriumát, felcsendül Rameau itthon kevésbé ismert Dardanusa, és lenyűgöző műsorral készül Haydn Philharmonie is.

Milyen fúgákat írt a zeneszerző, aki Haydn elődje volt az Esterházyak szolgálatában? Ki volt Alexandrosz Balasz, és hogyan dolgozta fel életét Händel Magyarországon eddig nem játszott oratóriuma? Hogyan hangzik Rameau világpremierként megszólaló operája, a Dardanus? Milyen az öthúros cselló? A Régizene Fesztiválon erre is fény derül, az eseménysorozat töretlen népszerűsége pedig évről évre bizonyítja, hogy a historikus zene ma is elsöprő erővel képes hatni.

A programok sorát idén A Felvilágosodás Korának Zenekara nyitja Bach néhány különleges szépségű darabjával. A demokratikus működéséről is híres, nagy presztízsű zenekar – az együttest három zenekarvezető hegedűs irányítja felváltva – ezúttal Margaret Faultless vezetésével lép színpadra, Huw Daniel és Rodolfo Richter mellett pedig Katharina Spreckelsen oboaművész járul hozzá a kivételes zenei élményhez. A nagy múltú együttesek sora a Fischer Ádám által 1987-ben alapított Haydn Philharmonie-val (korábban Osztrák-Magyar Haydn Zenekar) folytatódik. A német-francia csellista, Nicolas Altstaedt vezette nemzetközi együttes Haydn mellett Werner és Pleyel műveivel örvendezteti meg a közönséget.

Regizene1Haydn Philharmonie

Izgalmas időutazásban lehet részünk a néhány éve alakult Ensemble Cantilene és vezetője, a világhírű holland furulyaművésznő, Anneke Boeke kalauzolásával is: sokszínű műsoruk gerincét Monteverdi, Schütz és Bach kompozíciói adják.

Igazi különlegességekben sem lesz hiány a fesztiválon. Elsőként hallhatjuk hazai hangversenyteremben Händel Alexander Balus című háromfelvonásos oratóriumát: a szerelemmel, cselszövéssel és harcokkal teli történet főhőse Alexandrosz Balasz, a Kr. e. 150 és 145 között regnált szeleukida uralkodó. A művet 1748 márciusában mutatták be Londonban, ezúttal pedig a Kodály Kórus Debrecen, a Savaria Barokk Zenekar és kiváló énekes szólisták – például Ducza Nóra, Biri Gergely, Jekl László és Najbauer Lóránt – közreműködésével szólal meg.

Regizene2Kodály Kórus Debrecen

A címszerepben Bakos Kornélia mezzoszoprán lép színpadra, akivel a Budapesti Wagner-napok produkcióiban is találkozhatott a közönség, a Cleopatrát megformáló Jónás Krisztina pedig a barokk és a kortárs zenében egyaránt otthonosan mozog.

Regizene5Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar

Nem létezhet Régizene Fesztivál Vashegyi György két megkerülhetetlen, nemzetközi hírű régizenei műhelye nélkül: a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a Müpával, valamint a Versailles-i Barokk Zenei Központtal koprodukcióban szintén egy itthon kevésbé ismert remekművet, Rameau Dardanusát hozza el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Az előadás szólistáinak kivételes képességeiről a magyar közönség már több alkalommal is meggyőződhetett Vashegyi György korábbi produkcióiban: a címszereplő tenor, Cyrille Dubois, a szoprán Judith van Wanroij és Chantal Santon Jeffery, illetve a bariton Tassis Christoyannis és Thomas Dolié is számos kellemes pillanatot szerzett már a hazai hallgatóságnak.

Regizene3Cyrille Dubois

A zenekarok mellett figyelemreméltó duókkal is találkozhatunk a fesztiválon: a brazil származású énekes, Guilherme Roberto Borsányi Márton csembalóművész társaságában európai körképnek is beillő, ritkaságokat és régizenei slágereket egyaránt felvonultató barokk műsorral érkezik. No songs of triumph now be sung – Hallgattassék el a diadalmas ének című estjükön Bach és Telemann mellett többek közt Giulio Caccini, John Dowland és Henry Purcell egy-egy műve is elhangzik. Rohmann Ditta és Olga Pascsenko kettőse cselló és fortepiano különleges összhangját mutatja meg: koncertjükön Bach, Beethoven és Schubert kiemelkedő remekműveiből válogatnak, sőt Rohmann Ditta ezen az estén négy- és öthúros csellón is játszik majd.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details