2026. február 7., szombat - Tódor

Események

A Művészeti LEGmustra: Munkácsy Mihálytól Hantai Simonig című tárlat nagy részét a közönség eddig még soha nem, vagy csupán egy-egy rövid ideig láthatta.
Az augusztus 20. utáni napokban, illetve a szeptemberi tanévkezdéssel a Balatonon véget ér a nyári szezon, ám ezután is érdemes felkeresni a „magyar tengert”. A Balaton ősszel egy másik, szintén…
A Szakkör című megyei kiállítás, népzenei fellépők, könyvbemutató, színházi est, gyermekprogramok, verselés és számos minőségi produkció színesítette a PanyolaFeszt idei eseményeit.
Már tizenöt éve, hogy megnyitotta kapuit a Tura szélén található vállalkozás. A változó gazdasági körülmények ellenére stabil és növekvő. Olyannyira, hogy a napokban fejeződött be az új üzemi területen a…
Augusztus 27-től a MÁV és a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi buszos szolgáltatók mindegyik járatukon elfogadják a szeptemberi dolgozói és tanulóbérleteket. Így az első öszi hónapra vett szelvények öt…
Régi fényében ragyog augusztus 1-je óta a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum főúri ebédlője. Gróf Festetics György aranyozott ezüst étkészlete alig három hét alatt közel harmincezer látogatót nyűgözött le.
A háromszoros Magyar Brands és Business Super Brands díjas, idén 30 éves fennállását ünneplő Daniella Villamosság életében mindig is központi szerepet játszott a társadalmi felelősségvállalás. Rengeteg nemes ügyet támogattak már…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője