2025. november 11., kedd - Márton

Archívum

Zamárdi gasztronómiai és szórakoztató rendezvénye idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre 2024. július 18-21. között. 4 nap amikor a balatoni és villányi boroké a főszerep a zamárdi Rendezvénytéren! Koncertek, Szikra László…
Az északi part gyöngyszeme immár kilencedik alkalommal ad otthont kis- és nagyüzemi sörkülönlegességeknek, szaftos street food ételeknek és gasztrokulturális programoknak. Kis- és nagyüzemi főzdék várják 2024. július 17 és 21.…
Láss csatát, ünnepelj győzelmet! Élje át a kora-újkori Eger hangulatát! Korhű fegyverek bemutatójával, hagyományőrző csapatokkal, családi programokkal, felvonulásokkal, kiállításokkal és koncertekkel várjuk az érdeklődőket. Tradicionális mesterségek kézművesei kínálják portékáikat és…
A Nádasdy Történelmi Fesztivál 2009-ben bontott zászlót először a sárvári Nádasdy-vár falai alatt. E lobogó azóta megélt tucatnyi ostromot, számtalan portyát, szaggatta évszázados vihar, perzselte rekkenő hőség, és áztatta megannyi…
Annak idején azért számított kuriózumnak, mert az első volt a vasfüggöny mögött, ma azonban már a tradicionális versenypályák között emlegetik a Hungaroringet, amelyen 2024-ben immár 39. alkalommal vendégeskedik a Formula…
Magyarország legnagyobb nyíltvízi úszóeseménye Téged is vár. Csatlakozz a több, mint tízezer sportolóhoz, akik minden évben meghódítják a magyar tengert, a csodálatos Balatont! Az 5,2 kilométeres táv mellett teljesítheted a…
A Művészetek Völgye látogatói 2024-ben is találkozhatnak a Néprajzi Múzeum kitelepülésével a fesztiválon július 19-28. között. A Cirque de Tókert területén felépített múzeum-sziget változatos és izgalmas programokkal, továbbá az Etnoshop legújabb…

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

More details
XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

More details
A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

More details
Hungary Pen Show, 2025. november 22.

Hungary Pen Show, 2025. november 22.

More details
Az univerzum titkai a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Az univerzum titkai a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője