2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Archívum

A csepeli az egyik legkedveltebb jégpark a fővárosban, ahol egy csodálatos jégfolyosó is  található. A pálya évek óta a kerület meghatározó színfoltja, ami sok látogatót vonz.
Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteménye számos irodalmi relikviát őriz, köztük írók környezetéből származó bútorokat is. A Magukra maradt bútorok című kiállításon a közönség számára jórészt ismeretlen berendezési tárgyakat mutatnak be, hozzájuk kötődő fotókkal, irodalmi szövegekkel, napló-,…
Alíz tízéves lett. A család összegyűlik, hogy megünnepeljék a kislányt, ám az ünnepség nem éppen úgy alakul, mint ahogy azt Alíz édesanyja megálmodta.
„Az élethez kell egy kis őrültség!” – és Evelyn Weston személyesen hozza el nekünk, miközben egy fegyenc szoros kíséretében az Álmodó Buddha nevű szobrocskát hajszolja, s bár az autóvezetés terén…
Az orosz művészet minden alkalommal elkápráztatja a közönséget, hiszen az orosz művészek maximalizmusa mindig a legjobb élményt garantálja a közönségnek. Balett és cirkuszművészetben egyaránt kiemelkedőek.
Miközben a vagyon- és felelősségbiztosítások piaca dinamikusa növekszik Magyarországon, az életbiztosítások esetében már vegyesebb a kép.
Nem véletlen, hogy a cégek legtöbbet az ICT beruházásokra, az Ipar 4.0-ra, a cloud computingra, a szolgáltató szoftverekre, a fejlett automatikára és a mesterséges intelligenciára költenek.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője