2025. december 25., csütörtök - KARÁCSONY

Archívum

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Az immár tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő Szent Márton Napi Vigasság ismét elhozza Hollókőre a falu védőszentjének és vendégségének ünnepét, szokásait.
Márton napján vétek lenne otthon maradni! Mennyei libás fogásokkal, szórakoztató előadásokkal, valamint hagyományőrző kézműveskedéssel készülünk. A nap folyamán megismerkedhettek Zina Anyalét című előadásával.
Márton-nap alkalmából egész hétvégén színes és szórakoztató családi programokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt a Tavirózsa utcában.
A meseszép XII. kerületi Gesztenyés kertbe költözik a Budai Gesztenyefesztivál november 17-18 (szombat- vasárnap) között.
A Márton napjához legközelebb eső szombat és vasárnap megkóstolhatják az ország különböző borvidékeiről érkező újborainkat, amelyeket a borászatok vezetői kóstoltatnak. Az ételeink között szerepel kemencés kenyérlángosunk, illetve libából készült svédasztalos…
A forgatagon bemutatkoznak földtudományi kutatással foglalkozó intézményeink, megisme­rkedhetnek ásványkincseinkkel, a klímaváltozás nyomaival a kőzetekben, a földtani veszélyforrásokkal, a Földet vizsgáló geofizikusok különleges eszközeivel és a szénhidrogén kutatás érdekessé­geivel.
Tarts velünk a Szubjektív -  Az Iparművészeti Múzeum új szerzeményei a Várkert Bazárban kiállításunk családi napján! 10:00-18:00 óráig! Egyre népszerűbb program a családok körében a társasjátékozás. Egyre többen kapcsolódnak be ebbe…

 


 


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője