2025. december 25., csütörtök - KARÁCSONY

Archívum

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Ebben a kategóriában várjuk életkortól függetlenül azok jelentkezését, akik szeretnék kipróbálni a pályát, azonban nem kívánnak részt venni a versenyen. A kategóriába jelentkezőknek nem szükséges előzetesen regisztrálni, nem kapnak rajtcsomagot,…
A legsportosabb fesztiválként is számontartott EFOTT-on idén július 9-15. között 35 féle testedzési formát kínálnak. Az egészséges életmód népszerűsítésében közkedvelt sportolók segédkeznek, és olyan új programok is elérhetők lesznek, amelyek…
A Hajógyári-szigeten egy egész hónapon át gyereknap lesz! Június 1. és 23. között ugyanis ezúttal is minden hétvégén egy hatalmas, mindenféle földi jóval megrakodott játszótéré változik a sziget, ráadásul minden…
A több, mint 20 éves múlttal rendelkező Nemzetközi Színházi programsorozatot az idén is megrendezik. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak a nagyszabású kulturális eseményre, mely több napon keresztül szórakoztatja a…
Ebben az évben Balatonlelle ismét élettel telik meg, hiszen megrendezik a különleges borhetet. A szőlőhegyek védőszentjének tiszteletére létrehozott eseményen számtalan kiegészítő program is várható. A borhéten a helyi szőlősgazdák kínálják…
Célunk, hogy egy adott kisebbségben élő magyar népcsoport, esetünkben a csángó-magyarok kulturális értékeit, életét, a csángó-embereket minél szélesebb rétegnek bemutassuk. Feladatunk, hogy minél tovább sikerüljön megőrizniük kisebbségi létükben a tradicionális,…
Benzingőzzel átitatott tömény Amerika, gumifüsttel tarkított, felejthetetlen pillanatok, több mint 1500 amerikai autó a 30-as évektől napjainkig, a legizmosabb, legdögösebb verdák, bikavadító programok és persze hajnalig tartó rock and roll…

 


 


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője