2026. február 5., csütörtök - Ágota

Archívum

Magyarországon első alkalommal a Bárdi Autó Zrt. szervezésében kerül megrendezésre egy olyan átfogó, showelemekkel gazdagított nemzetközi szakmai kiállítás,ahol bemutatkozhatnak a hazai autóalkatrész-iparágat kiszolgáló gyá rtók szerte a világból. Az esemény…
Kicsi a lakás? Lesz itt egy rakás! Lakást vagy családi házat keres? Új építésű ingatlan érdekli vagy inkább használt lakásba költözne? Kezdje a keresést 2018 tavaszán a Lakás ingatlan kiállításán…
2018. május 6-án rendezik meg Györben a Baba Expot. A sorozatban ez az egyik legnagyobb látogatottsággal rendelkező rendezvény. A tavaszi rendezvény helyszine ismét a Duna Centerben lévő hatalmas helyiség, és…
A jubileumi rendezvény 2018. május 10-12. között várja a majd a látogatókat Hódmezővásárhelyen. A 2017-es szakkiállításra 22 országból érkeztek szakmai látogatók, a látogatói létszám 45 -50 ezer fő volt. 266…
Közel 300 rendezvénnyel a hátuk mögött a szervezők azt látják, hogy jó úton haladnak, hiszen szeretik rendezvényüket. Számtalan köszönőlevet kapnak a hálás kismamáktól és édesanyáktól, és nem utolsó sorban jó…
A bejelentkezett kiállítók számos újdonsággal készülnek, hogy az IPAR NAPJAI-n megmutassák a látogatóknak, két kiállítás között sem pihennek, folyamatosan fejlesztik termékeiket, szolgáltatásaikat. Új hidraulikus géppel érkezik például a Metal Trading&Consulting…
Több mint 10 éve szervezik már a BABA-EXPO Rendezvényeket Magyarország nagyvárosaiban. A sorozat pályafutása itt, Debrecenben kezdődött annó 2005-ben. Május 15-én 2500 m2-en megtalálható lesz minden, amire babának és mamának…

 


 


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
FeHoVa, 2026. február 5-8.

FeHoVa, 2026. február 5-8.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője