2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Archívum

balatoniregioAz egész éves Balaton víziója nem álom többé azoknak a tó körüli vállalkozóknak köszönhetően, akik összefogtak, hogy a klasszikus főszezoni időn kívül programokkal csábítsanak vendégeket a térségbe. A lellei és boglári vállalkozók összefogásával július elején megjelent őszi-téli programfüzetet sajtótájékoztató keretében mutatták be.

koronazas andrasIdén az Árpád-ház egyik legismertebb, leghosszabb ideig uralkodó királya, az Aranybullát megfogalmazó II. András koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon augusztus 18-19-én mutatják be a Koronázási szertartásjátékot.

kincsA Magyar Turisztikai Ügynökség az ország rejtett kincseinek felfedezésére hívja a kirándulások szerelmeseit a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesülettel együttműködve. Az MTÜ és az MGKE tíz geoládát helyez el hazánk tíz különböző desztinációjában, kevésbé látogatott, rejtett kincsek közelében.

rozsaKezdeményezték a szőregi rózsatő hungarikummá nyilvánítását, az erről szóló dokumentumokat Rózsavölgyi József szegedi önkormányzati képviselő átadta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárának. Rózsatövet ötven üzemben, mintegy 170 hektáron nevelnek, a termelés központja Szeged-Szőreg és térsége. 

nepzeneNépzene a Balaton partján – bourdon hangszereken. A Visszhang Fesztivál a magyar bourdon hangszerek (tekerő, duda, citera) mellett a Balaton környékének népzenéjét mutatja be: koncertekkel, közös énekléssel és tánccal a régió értékes hagyományaira irányítja a figyelmet - tudta meg az Esemény Menedzser.

hal gardaA Fonyódi Nyár programsorozat keretein belül idén is megrendezésre kerül Fonyódon, a Hal és Petyek napok rendezvény, mely Július 27-től várja a gasztronómia, a kultúra és a zene iránt érdeklődőket. Hogy mi is az a Petyek???  Van aki tudja s van aki nem, mi azoknak súgunk akik az utóbbiak táborához tartoznak.

bogracsAz idei évben is sor kerül Csólyospáloson a hagyományos Nyári Birkapörköltfőző Fesztiválra. A helyiség legnagyobb sport, kulturális és gasztronómiai eseménye minden esztendőben július utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre. Aki tehát szereti az e fajta kikapcsolódási lehetőséget, nem érdemes  2018. július 27-29. közötti időszakra más programot terveznie.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője