2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

Március 15-én egész napos ünnepi programsorozattal készülünk, programjaink a legkülönfélébb módon közelítik meg a nemzeti ünnepet, illetve Petőfi Sándor és Jókai Mór emlékezetét. A kisebbeket múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, játékokkal és nyomdagéppel várjuk. A felnőttek tematikus tárlatvezetéseken, palotasétán vehetnek részt, este pedig felolvasószínházi esttel idézzük meg a forradalmat.

Előadások, zene, tánc, történelmi séták és ingyenes családi programok, fegyverbemutató és lovas huszárok töltik meg a nemzeti ünnepen a megújuló Budavári Palotanegyed helyszíneit. Az események ingyenesek, de előzetes regisztráció szükséges a részvételhez.

A frankofónia minden év márciusában kiemelt szerephez jut Magyarországon. Egy hónap alatt több mint száz vonatkozó esemény színesíti a kulturális életet Budapesten és vidéken egyaránt: koncertek, kiállítások, beszélgetések, különféle megmérettetések és filmvetítések, amelyek helyszíne részben a Francia Intézet, de amelyekbe a kultúra más tereit, sőt a köz- és felsőoktatási intézményeket is igyekszünk bevonni. Idén először – ami külön örömömre szolgál – a Frankofónia Világnapján, március 20-án a Francia Intézet egyfajta frankofón világfaluvá alakul majd. Így kívánunk alkalmat teremteni arra, hogy épületbejáráson, zenei és gasztronómiai programokon, a francia nyelvbe bevezető próbaórákon keresztül kötetlen hangulatban bemutassuk a frankofón kultúrák sokszínű értékeit.

Idén március 14-én, szombaton kerül megrendezésre az IX. BBQ forradalom a Füstölgőben! Gyertek indítsuk be a 10. szezont!

Több mint 50 szakmában, közel kétszáz diák méri össze tudását a XIX. Szakma Sztár Fesztiválon 2026. március 26–27-én Budapesten. A rangos esemény programkínálatában idén is kiemelt szerepet kap az interaktivitás és a személyesen megtapasztalható, élményalapú bemutatók sora.

Gyere el a Dubai Ingatlan Expo eseményre, ahol személyesen találkozhatsz a piaci legjobb ingatlanokkal és szakértőkkel! Ez a élő, személyes rendezvény tökéletes lehetőség, hogy közelebbről megismerd a dubaji ingatlanpiacot, kérdezz az eladóktól és inspiráló kapcsolatokat építs. Ne hagyd ki a választékot és a jó hangulatot!

https://www.eventbrite.com

A tavasz közeledtével egyre többen gondolkodnak azon, hogyan tehetnék kertjüket vagy teraszukat még kényelmesebbé és inspirálóbbá, hiszen a kertben töltött idő ma már nem pusztán szabadidős tevékenység, hanem tudatos kapcsolódás önmagunkhoz.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője