2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

gyori2A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint ez a turisztikai beruházás több szempontból is egyedi elbírálást kaphat a hatóságoknál. A projekt az új vízi élménypark megvalósítása mellett a meglévő gyógy- és élményfürdő felújítását és bővítését tartalmazza. A beruházás a Modern városok program keretében valósul meg Győrben, összértéke 8,5 milliárd forint.

keleti2Megkezdődik a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása. A következő években ötven helyszínen javítják az utaskomfortot. Első lépésként a Nyugati pályaudvari aluljáró bérleti szerződéseit felmondta a vasúttársaság, és a MÁV üzemeltetésében álló úgynevezett keresztfolyosó rendbehozatalát kezdte meg.

idegenvezetesAz Idegenvezetők Világnapja alkalmából február 21-24. között a 100 változatos program között dunai hajózás, városnéző buszos túra, különjáratú villamos is szerepel.A négynapos turisztikai esemény szervezője a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) valamint a Kereskedelmi tagozatának idegenvezetői és a Bevásárló- és Tematikus Utcák Menedzsmentje (BUM).

bollerfesztAz abádszalóki Böllérfesztivál minden évben a böllérfalu megépítésével kezdődik. A böllérfaluban felállított portákon lévő finomságok mindegyike megkóstolható. A rendezvényen különleges zenei programok is megtalálhatók. A reggel minden évben a malacszúrással és a reggeli kóstolókkal indul.

palinkaegerA magyar gasztronómia egyik fontos része a magyar gyümölcspálinka. Az ország legnépszerűbb pálinkaházainak remekeit lehet megkóstolni a Pálinkafesztiválon Egerben. A nemes italok között több olyan is akad, amely díjnyertes.A pálinkafesztivál egyben az új, vagy akár különleges ízvilágú pálinkák bemutatására is szolgál, így mindenképpen érdemes felkeresni a rendezvényt.

mangalicaA debreceni Mangalica fesztivál a hazai mangalica tenyésztők és a termékkészítők megismertetése miatt jött létre. A sikeres fesztiválokon mindig friss termékekkel és a termelőkkel is lehet találkozni. A mangalica hús kedvelőinek ez egy különleges gasztronómiai esemény így nem érdemes kihagyni a programot.

lekvarosfankAz év eleji bálok elengedhetetlen és legfinomabb velejárója a farsangi-fánk. E finomságok fesztiválja és versenye kerül megrendezésre Nagykanizsán, hogy népszerűsítse, és hagyományait öregbítse a különféle, lekváros, szalagos, csöröge, krémes, rózsa- és egyéb fánkoknak. A rendezvényt évről évre hatalmas érdeklődés kíséri, hiszen akár versenyzőként,...

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője