2026. január 16., péntek - Gusztáv

Archívum

Tíz éves kisfiú – a Dinnyési Várpark és Skanzen tulajdonosának gyermeke – ötlete alapján indul el 2025. március 1-től a több mint fél kilométeres pályán, menetrendszerűen, fél óránként közlekedő kisvonat. Az ötszörösen is Guinness-rekorder dinnyési komplexum már eddig is számtalan érdekességgel várta a vendégeket.

A HR Fest Magyarország egyik legjelentősebb HR szakmai rendezvénysorozata, amely 2025-ben is számos városban várja a humánerőforrás szakembereit és érdeklődőket. Az alábbiakban bemutatjuk a 2025-ös események időpontjait és helyszíneit, valamint az egyes rendezvényekhez tartozó hivatkozásokat:

A jövő azzal is megtörténik, aki nem készül fel rá. Az üzleti világban a trendek felismerése dönthet siker és csőd között. Előadóink jósgömb helyett tudományos tényekkel mutatják be: miféle üzleti jövőre ébredünk majd.

A Könyvelőfesztiválon a szuper előadások mellett a szünetek a legizgalmasabbak, amikor több száz hasonló könyvelő vállalkozóval találkozhatsz.

Rendezvényünkön több mint 2100 m2-en, terráriumi és akváriumi állatokkal, felszerelésekkel, tanácsadással várjuk kedves látogatóinkat. Megtekinthetők és megvásárolhatók a pókok, kígyók, eleségállatok, békák, hüllők és kétéltűek mellett vadászgörények, sünik, díszhalak, teknősök, csigák, apró rágcsálók és még sok más kis állat. Az állatokon kívül, a hozzájuk szükséges eleségek, eleségállatok, vitaminok, felszerelések, növények és az elhelyezést biztosító akváriumok, illetve üveg- és fa terráriumok nagy választékával is várjuk Önöket.

Egy hosszabb új évi szünet után visszatér a Makers’ Market, és 2025-ben első alkalommal, február 16-án ismét a Villányi úti Konferenciaközpontban nézelődhetünk.

Amióta Richard Owen brit természettudós, anatómus és őslénykutató dinoszauruszoknak, azaz „rettenetes gyíkoknak” nevezte el az ősi hüllők egy csoportját, töretlen az érdeklődés irántuk. Ez nem is meglepő, hiszen ezek az állatok a mezozoikumban, azaz a földtörténeti középidőben évmilliók hosszú során át voltak a földi élet uralkodó létformái. Legősibb képviselőik a triász időszak végén, 233 millió évvel ezelőtt jelentek meg, a legkésőbb élt dinoszauruszok pedig a kréta időszak végén, 65-66 millió éve haltak ki földtörténeti mércével mérve meglehetősen hirtelen.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője