2025. november 11., kedd - Márton

Archívum

fonyodkajÁtadták az első megújult balatoni vízitúra megállóhelyet. A fonyódi Kajak-Kenu Pont és az új eszközök a balatoni város vízi turizmusát hivatottak fellendíteni. Új csónakházat illetve számos eszközt (kajakok, sárkányhajók, lapátok, SUP-ok, mentőmellények, illetve GPS modulok és más kiegészítők) adtak át július 2-án a Fonyód Városi szabadstrand mellett található,...

nadasdiA nádasdladányi Nádasdy-kastélyban tervezett élményterekben a látogató úgy érezheti majd magát, mintha csak a főnemesi családnál járna vendégségben. A kastély átadása 2020 első negyedévében várható. Az építési munkálatok 65%-os készültségi állapotnál tartanak – közölte Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa.

balatonberenyA nyár nem telhet el mese nélkül ezt a gyerekek is jól tudják. Minden nyaralásnál fontos, hogy a gyerekek minőségi kikapcsolódásban részesüljenek, ezt sok szülő szem előtt is tartja. Az egynapos programra minden kicsit várnak a szüleikkel. Interaktív játékos vetélkedőkkel, kalandokkal várják a kicsiket a városba, ahol már több éve megrendezésre kerül ez a nyári program.

atevezesEzen a nyáron ismét rajthoz állhatnak a vízi sportok kedvelői a magyar tenger déli partján. Kajakban, kenuban, SUP hátán vagy épp sárkányhajóban lapátolva is megtehető majd a közel 10 km-es táv, azon a vitorlásokból összeállított vízi folyosón keresztül, ami a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza.

barkaEzúttal új élményben lesz része annak, aki már járt nálunk, ugyanis a kecskék, birkák, baromfik most nem karámon belül lesznek, hanem szabadon sétálgatnak majd az Állatsimogató területén!  A többi állat (szarvasmarha, zebu, láma stb.) természetesen továbbra is karámban maradnak, de a többiek már a jegypénztártól várnak majd Titeket.

apollo2A holdra szállás július 20-án esedékes 50. évfordulója alkalmából a NASA visszapakolta az eredeti berendezéseket az Apollo 11-program vezérlőjébe, és hamarosan megnyitja a nagyközönség előtt az űrkutatási mérföldkőnek számító helyiséget. A Techcrunch beszámolója szerint évek kutatómunkája van a vezérlő eredeti formájának kialakítása mögött, maga a visszarendezés pedig 7 hónapig tartott.

racing2019. július első hétvégéjén kerül megrendezésre a GT Sport Racing Weekend, amely név sok érdekes széria részvételét takarja. A Hungaroringre érkezik Európa egyik legújabb GT bajnoksága a GT Cup Open Europe, ahol Audik, Lamborghinik, McLarenek, Mercedesek, Porschék küzdenek a győzelemért.

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

More details
Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

More details
20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

More details
XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője