2025. november 12., szerda - Jónás, Renátó

Archívum

sportegeszsegA Családi sport és egészségfesztivált hagyományteremtő céllal hívta életre a Récsei Center Az esemény célja, hogy a bevásárlóközpont régi és új látogatóinak figyelmét ráirányítsa az egészséges életmódra, az öngondoskodás fontosságára, mely minden életszakaszunkban más-más formában kíván tőlünk figyelmet és cselekvést.

tokfesztiA tök ünnepét az idén is megrendezik a Vas megyei városban Őriszentpéteren, valamint Nagyrákos, Szalafő, Magyarszombatfa is tartogat több programlehetőséget az Őrségi Tökről elnevezett programsorozaton, melyet több, mint tíz éve mindig megrendeznek a települések.

ujbudszuretIsmét a jó boroké és a finom falatoké lesz a főszerep a Szent István téren. A korábban Szüreti Mulatságként ismert rendezvény ezúttal már #ÚjpestiBorfesztivál-ként kerül megrendezésre. Idén is az ország legjobb pincészetei és borászatai várják a látogatókat, persze a koncertekről sem feledkezhetünk meg.

nyiltIdén is ellátogathatnak ide egy nyílt napra a trolik iránt érdeklődő gyermekek és felnőttek! A nyílt nap folyamán utasaink bepillantást nyerhetnek abba a környezetbe, ahol a trolibuszok karbantartása, forgalmi előkészítése történik, közelebbről megismerhetik azokat a járműveket, amelyekkel nap, mint nap utaznak.

godvasEgèsznapos vonatközlekedès, Fotós vonatok, Állomás avatás, Büfè, Veterán autók-motorok, Játszóház, Kèzművesfoglalkozás, Mozdony nèvadó ünnepsèg, Mèzengő, Fűtőháztúra, Vasúttörtèneti kiállítás, Arbotúra, és még sok izgalmas program várja a látogatókat! Vonat menetideje 20-25 perc. Szerelvények kapacitása max. 20 fő.

munkaerohianyMűködési zavarok. Lassulás. Érezhetően megtorpant a gazdaság. Sok cég érzékeli a visszaesést saját magán és a partnereknél. Elkövetkezett, amire számítani lehetett. A munkaerőhiány lassan leállítja a növekedést. A humán erőforrás hiányát és a hatalmasra növekedett bérterhek következményeit már nem lehet többletmunkával ellensúlyozni.

tarcsasBogács települése a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, melyet már a hagyományőrző eseményeiről elhíresült községet jól ismerik a kilátogató vendégek. Gasztronómiai ünnepség az idén is lesz, ugyanis már gőzerővel zajlanak az előkészületek a rendezvény kapcsán. A Tárcsás Ételek programsorozat az idén is több produkcióva...

 


 


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

More details
Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

More details
20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője