2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Archívum

Anyák napja alkalmából, május 5-én 11 órától az ELTE Füvészkertben a legszebb virágok kerülnek főszerepbe. A vezetett séta során a kert virágba borult kincseit járhatjátok végig és ismerhetitek meg közelebbről.

7 jó okunk van arra, amiért érdemes kimozdulni a tavaszi hétvégéken. Erzsébetvárosban 7 hétvégén, 7 helyszínen, több mint 70 programmal várunk mindenkit április 20. és június 1. között minden szombaton.

z első táncház megrendezésének 52. évfordulóján ország-, világszerte ismét számos program várja majd mindazokat, akiket már magával ragadott a népzene, néptánc sodró világa és azokat is, akik csak most szeretnének belekóstolni. 

Idén is a Kincsem Parkban lesz az ország legnagyobb büfékocsi találkozója! Food truck, rengeteg lóverseny, agárversenyek, gyerekprogramok. Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show a Kincsem Parkban 2024. május 3-5. között.

Idén három napon át négy központi helyszínen várjuk Önöket, színes programokkal, bemutatókkal és minden zenei ízlést kielégítő szuper koncertekkel.

Ismét megrendezésre kerül az Eleven Tavasz elnevezésű esemény sorozatunk. Május 3-4 között, ahogy azt már megszokhatta tőlünk a közönség, színes és változatos programokkal várjuk az érdeklődőket.

A Szabadság híd egy hétvégére újra szabad lesz! Május 3-5. között eltűnnek a hídról az autók, és átveszik a helyüket a pihenő, beszélgető, jógázó, táncoló városlakók. Csapd a hónod alá kedvenc pokrócodat és kedvenc ismerőseidet, és irány a híd! 

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője