2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

furdoMárcius 22-én a Víz Világnapját idén a "Vizek és mesterségek" mottóval rendezik meg. A Magyar Fürdőszövetség ezért a fürdőmesterekhez címezve ünnepli a világnapot, így a fürdők rengeteg érdekes programmal, kedvezményekkel, előadásokkal, versenyekkel fogadják a vendégeket március 19-22. között. Itt gyűjtöttük össze mindet.

Mi a folyamatos jó teljesítmény receptje? A fizikai edzés mellett milyen lelki felkészítést kapnak élsportolóink, és mit tanulhat ebből egy vállalatvezető? Március 25-én, az Agilis vezető képzés nyílt napján Lénárt Ágota, a Magyar Olimpiai csapat pszichológiai felkészítője lesz az előadó, akitől megtudhatod, hogyan lehetsz csúcsformában a sorsdöntő pillanatokban.

kakaos csigaA Magyar Pékszövetség becslései szerint 90 millió kakaós csigát fogyasztunk évente. Mindez azért aktuális, mert a szövetség indított egy pályázatot a Legjobb Kakaós Csiga címért. Így, csupa nagybetűvel. A szakmai zsűri pedig hagyományos kategóriában a püspökladányi Kiscipó Kft.-t díjazta az első hellyel - számolt be az index.hu.

wampMárcius 20-án, az idei első WAMP-on több mint száz tervező mutatja be újdonságait a tavaszi megújulás jegyében. A vásáron a fenntartható design kerül fókuszba, ahol többek között az ökotudatos design és divat tervezői mutatkoznak be. A tavaszi gardrób- és lakásfrissítéshez környezettudatos és társadalmilag felelős márkák termékei közül válogathatsz.

kockafesztBékásmegyeren immár hagyomány a tavaszi KOCKAFESZT. Idén negyedik alkalommal szervezik meg itt LEGO rajongói hétvégét új terepasztalokkal, még több játékkal. A gyerekek a jegyek mellé két darab kupont kapnak, melyekkel szabadon részt vehetnek az egész nap folyamatosan induló játékok, versenyek valamelyikén.

gyerekekHa léghajóra szállhatnánk, mit vinnénk magunkkal? Utazunk, furcsa csiklandós érzés, nehéz illatok a képzeletünkben, az idegen világ idegen, mégis ismerős képei, gesztusok, mosoly, tekintet a harmonikus színek diszharmonikus töménységben vesznek minket körül. Képregény lesz az utazási naplónk, érzéslenyomatokat készítünk kalandos utunkról.

kutya1Közös örökbefogadó és családi napot tartunk az anyaszervezetünkkel, a FEMÁ-val, a Tetovált Állatmentő Egyesülettel, a Monori Csellengőkkel és a Westie Rescueval. Lesz közös főzés az egyesületekkel, kutyasétáltatás, kincskereső verseny a kutyusokkal, adomány fotózás, illetve a gyerekeknek arcfestés és rajzfoglalkozás. A többi legyen meglepi...

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője