2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

folklorAz Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre...

rallyeA program április 1-jén pénteken az adminisztratív és a technikai átvételekkel kezdődik, majd este fél héttől egy látványos rajtceremóniát tartanak a Dobó téren, ahol valamennyi versenyautó felvonul a közönség előtt. Szombaton és vasárnap a pedig a gyorsasági szakaszokat bonyolítják le. Az ORB és a szlovák bajnokság mezőnye a két nap alatt összesen tizenhat gyorsaságit teljesít majd.

parnacsataItt az ideje újra megtölteni egy teret élettel! Áprilisban ismét szállni fog a toll, készülnek majd a tollangyalok hiszen itt a Nemzetközi Párnacsata Nap! Idén is lesz Nemzetközi Párnacsata Nap, amikor is sokadik éve világszerte párnával kezdik püfölni egymást azok, akik szerint a közterek nem csupán szemlesütött közlekedésre valók.

moziMárcius 31. és április 6. között a Sugár Moziban Moziünnepet tartanak, melynek keretében a közelmúlt legjobb filmjeit nézhetitek meg, mindössze 690 Ft-os jegyáron! J Március 31. és április 6. között kérd jegyed mellé a Moziünnep menüt büfénkben csak 590 Ft-ért, mely tartalmaz egy 1,9 literes sós popcornt, és egy 0,5 literes, általad választott gépi üdítőt!

kutya2Szeretnéd, ha nyáron mindenhová magaddal vihetnéd kedvencedet? Ha fegyelmezetten tudna közlekedni? Beüllj vele egy kávézóba vagy ebédelni? Ha abba maradna az otthoni rongálás és a folytonos pórázhúzás?  Akkor ott a helyed az első Belvárosi Kutyák Iskolája tanfolyamon, melynek az első alkalma teljesen ingyenes és kötelezettség mentes!

halaszle2016. április 2-án ismét megrendezésre kerül a Fehérvári Halünnep immáron IV. alkalommal a Palotavárosi tavaknál. Kifogjuk a legjobb falatokat! A Halünnep Székesfehérvár második legnagyobb gasztronómiai fesztiválja. A program fő elemei: egész napos halételfőző verseny, muzsikák, mozgás, játék, vásár.

husvet4Nagy örömmel és szeretettel invitálunk ismét Palkonyára, húsvét után egy héttel, április 2-3-án az idén immár 2-naposra tervezett Hú!SVÉT+7 szezonnyitó közönségtalálkozónkra. Az immár két napos kulináris séta, tavaszi gasztro-piknik, családi programok a Villányi borvidék legszebb falujában, az egy utcás Palkonyán!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője