2026. június 29., hétfő - Péter, Pál
A Gyulai Nyári Korzó programjai a város több helyszínén feltűnnek, hogy „szórakozásra bírják” a turistákat és a helyieket. Egész nyáron kulturális programsorozat várja a látogatókat Gyula város több pontján: koncertek, folklór est, utcabál, táncelőadások. A rendezvényekre a belépés díjtalan! Július 1. és 30. között tehát irány Gyula!
2016-ban már 28. alkalommal találkoznak a színészek határon innen és túlról, Kisvárdán. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja június 17-én kezdődik, a záróünnepség pedig június 25-én lesz. A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének.
2016. j
únius utolsó hétvégéjén Tatán rendre százezrek gyűlnek össze, és élvezik a térség és hazánk egyik legnagyobb összművészeti rendezvényét, a Víz, Zene, Virág Fesztivál programját. Öt nagy helyszínen – köztük az Öreg-tó felszínén és a Tatai várban – zajlanak az események: koncertek, kiállítások, vásárok, gyermekprogramok.
Bizony már reggeltől érdemes a Tokaji Borvidék emblematikus településére ellátogatni, különösen 2016. június 18-án! Ekkor rendezik meg ugyanis Mádon a „Jó reggelt! Jó napot! Jó éjszakát Mád” elnevezésű eseménysorozatot. lső alkalommal 2014-ben került megrendezésre az egyetlen júniusi estére koncentráló „Jó éjszakát Mád” rendezvény.
A több mint fél évszázados múltra visszatekintő Soproni Ünnepi Hetek a város egyik legnagyobb összművészeti fesztiválja. A rendezvénysorozat neves művészek és helyi művészeti csoportok közreműködésével közel egy hónapon át várja a látogatókat. A sport szerelmeseit pedig neves hazai és nemzetközi versenyek kényeztetik.
A Tisza Expo Zrt. szervezésében, 2016 nyarán másodjára kerül megrendezésre a szegedi Dugonics téren, a Nemzetközi Söröm fesztivál, ahol magyar- és külföldi sörfőzdék is megjelennek és bemutatják az érdeklődők számára sörkülönlegességeiket. Felkutatják az ország számos kis sörfőzdéjét is...
A fesztivál egész nap gazdag programot kínál gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek egyaránt. Teret ad a népművészeknek, kistermelőknek, vállalkozóknak, akik bemutathatják, kínálhatják termékeiket. Gyermekek, felnőttek szórakozását biztosítja a Virgonckodó játszópark, rodeo bika, s egyéb készségfejlesztő játékok.
|
|
Mára a folyamatos változás lett az új…
A parlamenti választások óta talán az eddiginél…
A rendezvény célja kezdetektől ugyanaz: teret adni…








