2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

veteranjarmuVeterán autók parádéznak Budapesten július 16-án délután. A járművek közel ezer kilométert tesznek meg Németországtól Budapestig, ahol aztán a Műcsarnok parkolójában pihenik majd ki az út fáradalmait. A Donau Masters idén ünnepli 10. évfordulóját, és ennek alkalmából – mint már oly sokszor – idén is Budapesten ér finishbe a túrán részt vevő közel 80 autó.

efottEgy évre abbahagyja a vándorlást, és 2016. július 12-17. között ismét Velencét veszi birtokba az EFOTT.  A nyár legjelentősebb múltra visszatekintő diákrendezvénye az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A zenei programok mellett az EFOTT fesztiválozói idén számos élményprogramot próbálhatnak ki.

bor2Balatonfüred egyik legszebb nyári rendezvénye az ingyenes VinCE Balaton borfesztivál, amely a Kékszalag vitorlásverseny idején koncertekkel és gyermekprogramokkal várja látogatóit. Hűsítő borok válogatott borászatoktól a környékről és az egész országból, koktélok, pezsgők, pálinkák, balatoni halak és más ínyencségek várják az érdeklődőket Füreden!

rosaliaRozé színbe öltözik Villány július 15-16-án, hogy az országban egyedülálló módon ünnepelje a rozé borokat. A borvidéken ötödik alkalommal rendezik meg a népszerű Rozé Fesztivált, amely az ország egyik legvidámabb és legszínesebb borfesztiválja. A rendezvény fénypontja kétség kívül a RozéMaraton.

misztralNagymaroson, 2016. július 15- 16. között ismét megrendezésre kerül, a Misztrál Fesztivál. A három napos fesztivált idén egynapos családi fesztivállá alakították át aszervezők tőlük kívülálló okok miatt. A Fesztivál fő célja az értékőrző szórakoztatás. Fontosnak tartják a szervezők továbbá a különböző művészeti ágak autentikus forrásokon alapuló összekapcsolását.

vitorlasA Kékszalag maga a balatoni vitorlázás. Egyesíti annak legnemesebb hagyományait, és versenylehetőséget nyújt a legmodernebb technológiával felszerelt hajóknak. Résztvevői egyszerre küzdenek meg az ellenfelekkel és az elemek kihívásaival, két napon át egyszerre teszi próbára a vitorlázni tudást, a kitartást és az akaraterőt.

szemedfeszt2016. július 13-17. között ismét megrendezik a szemes fesztivált Balatonszemesen. Koncertek, kiállítások, színházi előadások, filmvetítések, gasztronómia, és kirakodóvásár várja az érdeklődőket. Miért a Szemes Fesztivál a déli part egyik legkedveltebb ingyenes családi fesztiválja? Íme néhány ütüs érv!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője