2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

832

Tapolcán egész évben változatos programokkal várják a helyi és a városba látogató vendégeket. A rendezvénynaptárukban különböző programok szerepelnek, mint fesztiválok, családi- és gyerekprogramok, kiállítások, koncertek, filmvetítés, színházi előadások, sportrendezvények, így minden korosztály találhat magának programlehetőséget a városban.

2024. május 11-én negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Ikarus találkozó Tapolcán. A rendezvény 2016-ban indult útjára, azzal a céllal, hogy egyrészt a nyugati országrészben is legyen egy, a magyar buszgyártás termékeit bemutató rendezvény, másrészről a páratlan években Németországban megrendezett Ikarus találkozók páros években itthon megtartott testvér rendezvényévé váljon.

HELYSZÍN: A Köztársaság tértől 800 méterre (77-es déli elkerülő úton) nagy méretű személyautó parkoló áll rendelkezésre, ahonnan néhány perces sétával a városon keresztül elérhető a rendezvény helyszíne. A rendezvény ideje alatt nosztalgia autóbuszjáratok közlekednek a városban, délután folyamán pedig egy 30 km hosszú 1 órás felvonulás lesz a festői szépségű Káli-medencében.

A rendezvény területén egész nap kitelepült étterem üzemel, a kiállítók és a látogatók részére, valamint lehetőség lesz pólók ajándéktárgyak illetve tombola vásárlására. A rendezvény megközelíthetőségének javítása érdekében több városból nosztalgia különjáratok indulnak, melyekről részletesen a megközelítés menüpontban tájékozódhatnak.

A helyszín befogadóképessége korlátozott, emiatt csak IKARUS márkájú járművek kiállítására van lehetőség, egyéb veterán járművet sajnos nem tudunk fogadni, emiatt megértésüket köszönjük!

https://ikarustalalkozotapolca.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője