2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA, 2024. március 24.

978

Több mint húsz programmal várják az érdeklődőket 2024. március 24-én, vasárnap a SÜTIUTCA nevű, első olyan zsidó kulturális fesztiválra, amelynek középpontjában a sütemények és a Purim ünnepe áll. Ezen a napon a VII. kerület legrövidebb utcájában, a Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

A Sütiházban gasztronómiai beszélgetésekkel és kóstolókkal, a Perecmoziban klasszikus magyar rajzfilmek vetítésével várják a látogatókat, írja az Index. A kis mázlista elnevezésű program keretein belül kicsik és nagyok a kvízjátékban mérettethetik meg magukat.

A programsorozat részeként egy műalkotás születésének is a részesei lehetnek az érdeklődők. Simon Ferenc István festő, látványtervező ugyanis a nap folyamán egy óriási festményt fog vászonra vinni, amelynek alkotásába bárki beszállhat.

Este 19 órakor pedig megtekinthető a Lengyelország nincs még veszve! című dramatizált felolvasás most először és egyetlen alkalommal a magyarországi közönség számára a Gólem Színházban.

Időpont: 2024. március 24., vasárnap 10:00
Cím:
1077 Budapest, Csányi utca

Facebook-oldal

Részletes program

I Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője