2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Harley-fesztivál Budapesten, 2023. június 22-25.

1386

A Harley-Davidson® 120 éves múltját stílusosan ünnepli négy napos fesztivállal, zenével, étellel és motoros kultúrával. A nem mindennapi rendezvény Budapest központjában lesz 2023. június 22-25. között.

Hogy milyen programokra számíthatsz a négynapos bulin? Nos, mint a rendezők közleményéből kiderült, a nagyszabású rendezvényt a Puskás Aréna Parkban tartják, ahol a résztvevők több mint ötven zenekar előadását hallgathatják meg négy színpadon, és minden egyes nap 12 órán keresztül szól majd az élőzene. Péntekre és szombatra egy-egy sztárfellépővel készülnek a szervezők, akiknek kilétére csupán az esemény előtt derül fény.

A programok között találhatunk még kilenc különböző – köztük kettő földutas – túrát, éjszakai fürdőzést Budapesten, hajókázást a Dunán, városnéző buszozást stb. Nyolcvan foodtruck-étterem készül, hogy senki ne maradjon éhes, láthatunk majd több mint negyven motoros attrakciót, közöttük halálgömböt, kaszkadőrshowt, halálhordót, triált, PanAM trackinget és még sorolhatnánk… A gyerekek ringlispílen, dodzsemen és körhintán mulathatnak, míg a nagyobbak az adrenalin-park nyújtotta lehetőségekben merülhetnek el – írják a szervezők.

Időpont: 2023. június 22-25.
Helyszín: Budapest
Információ: https://hd120budapest.hu/site/hu

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője