2026. március 21., szombat - Benedek

Archívum

Nagyerdő hete, MagdaFeszt és Katonazenekari Fesztivál Debrecenben

846

A hűvös, esős szeptember után gyönyörű napsütéses idővel köszöntött be az október. A vénasszonyok nyara – ahogy a népnyelv fogalmaz – legalább olyan sokszínű és izgalmas kulturális kínálattal várja az érdeklődőket Debrecenben, mint az 1939-ben természetvédelmi területté nyilvánított Nagyerdő.

Immár harmadik alkalommal, október 1. és 9. között rendezik a Nagyerdő hetét, a Nagyerdő Társaság, a Debreceni Értéktár Bizottság és számos más együttműködő partner szervezésében. Egész héten át zajlanak a programok különböző korosztályok számára a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének erdei iskolájában. A programok között található az Oxigén Kupa erdei futóverseny, Az én Nagyerdőm című fotópályázat, A sün és a mókus című kiállítás is a debreceni Természettár rendezésében. A rendezvény új eleme lesz október 6-án a Debrecen zöld értékei című szakmai konferencia, melynek keretében építészek, erdészek, természetvédelmi szakemberek fognak szót ejteni a város és az erdő viszonyáról. Október 7-én a Nagyerdő védetté nyilvánításának évfordulójáról emlékezhetnek majd meg a résztvevők, a Nagyerdő Hetének „koronája” pedig a családi nap lesz a Sziget-Kék játszótéren. Október 10-én pedig abból az alkalomból köszönti a város a parkot, hogy 1939-ben ezen a napon nyilvánították védetté egy részét.

Szintén ezen a héten, hat napon keresztül, október 3. és 8. között várja a női témák, női fókusz iránt érzékeny közönséget az V. MagdaFeszt a Csokonai Fórumban és a Csokonai Irodalmi Laborban. A fesztivál a „Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom” Törőcsik Mari negyven éve a Nemzetiben című fotókiállítással nyitja meg kapuit. A tárlat november 10-ig látogatható a Csokonai Fórum egyéb programjaihoz kapcsolódóan.

Ezután, október 6-8. között a Nemzetközi Katonazenekari Fesztiválon közel 400 előadót köszönt Európából. A fellépők között 350 fúvóst és dobost láthat, hallhat a közönség a három magyar helyőrségi zenekarnak, továbbá az osztrák, a szlovák, a cseh és a szerb katonazenekaroknak köszönhetően. A magyar fegyveres erők, a különböző nemzetközi zenekarok és a művészeti csoportok idén a Főnix Arénában nagyszabású show-val és haditechnika bemutatóval, a Debreceni Református Nagytemplomban emlékezetes koncerttel és a Piacutcai felvonulás keretében mutatkoznak be a Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál részeként.

A következő napokban, hetekben a Nagyerdő és a női témák mellett Svájc is beköltözik egy időre Debrecenbe, hiszen egy héten keresztül lesz lehetőség közelebbről megismerni az alpesi ország történelmét, kultúráját, és természetesen gasztronómiáját is.

Bemutatják a svájci gazdasági jelenlétet is a városban, szemléltetik azokat a bilaterális kapcsolatokat is, amelyek mindig kölcsönösen támogatók voltak a két ország viszonylatában. Emellett között lesznek filmvetítések, amelyeken svájci filmeket láthatnak majd az érdeklődők és kincskereső sétákat is szerveznek, amelyeken a svájci vonatkozású helyeket fedezhetik fel a résztvevők Debrecen városában. A gasztronómiai bemutatón az olvasztott sajtok és krémes pralinék mellett a svájci borokat is megízlelhetjük. Négy alpesi kürtös is ellátogat a cívisvárosba, hogy megismertessék országuk muzsikáját, és egy zászlódobáló művész is velük tart, hogy szórakoztassa a nagyközönséget.

A fesztiválok mellett októberben lesz lehetőség új kiállításokat felfedezni, érdemes lesz moziba is menni, hiszen egymást váltják a tematikus filmnapok és -fesztiválok, de természetesen nem lesz hiány komoly- és könnyűzenei koncertekből sem.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője