2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Vadfőző fesztiválra invitál Zalaegerszeg - 2022. augusztus 26-28.

1472

Vadpörkölt- és borfesztivált, valamint országos halfőző versenyt rendeznek augusztus 26. és 28. között Zalaegerszegen.

Mint Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere a programokat ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a vadgasztronómiára és vadászati turizmusra épülő rendezvény közel másfél évtizedes hagyomány Zalaegerszegen. A fesztiválon, amelyre tizenegy testvérvárosból, köztük az ukrajnai Beregszászról is érkezik delegáció, a zalai erdők kincseit ismerhetik és ízlelhetik meg a látogatók.

Tájékoztatása szerint vadászati konferenciával, valamint a bor- és mézlovagrendek felvonulásával kezdődik augusztus 26-án a fesztivál. Aznap avatják fel a Zalaegerszeg első írásos említésének 775. évfordulójára készült városmakettet, Farkas Ferenc szobrászművész alkotását is.

A Kazinczi téren másnap megrendezendő jótékonysági vadfőzőversenyen, illetve a 46. Országos Halfőző Versenyen összesen csaknem 100 csapat vesz részt.

A halfőzésre az ország különböző pontjairól három kategóriában nevezhettek a résztvevők: az üstökben dunai, illetve tiszai jellegű halászlé, valamint egyéb halételek készülnek – emlékeztetett Sziráki Bence, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója. A csapatok a megyében működő haltermelők által termelt és feldolgozott 2-2 kilogramm pontyot kapnak.

A jótékonysági főzőverseny résztvevői 5 kilogrammos vadhúscsomagból készíthetik el az ételeket – mondta el Paál Tibor, az Országos Magyar Vadászkamara megyei területi szervezetének alelnöke, aki arról is beszámolt, hogy augusztus 28-án a Sohollári-völgyben tartják a zalai vadászati évad megnyitóját.

A zalaegerszegi fesztiválprogramban koncertek is szerepelnek:

színpadra lép többek között a Tankcsapda, az Anna and the Barbies és a Zalai Táncegyüttes – hangsúlyozta Tompa Gábor, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. ügyvezetője.

A Kazinczy téren felállított 24 ezer literes óriás akváriumban a hazai tógazdaságokban nevelt halfajták lesznek láthatók. A gyermekeknek a Gébárti-tó partján horgászversenyt rendeznek. Az Ady moziban természetfilmeket láthat a közönség, a polgármesteri hivatal előtti téren pedig játszóudvart létesítenek – sorolta az ügyvezető.

Hozzátette: a rendezvénysorozathoz a helyi éttermek is csatlakoztak. A vendégeket különleges menüvel – többek közt tűzdelt szarvassal, grillezett libamájjal – várják.

| Forrás: ridikul.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője