2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

Jön az év első Dupla W koncertje!, 2022. február 18.

2022-02-11 470

A Dupla W sorozat minden koncertjén két nagyszerű előadóval ismerkedhet meg a közönség egyetlen este során. Február 18-án a hazai világzenei szcénát Tóth Evelin aktuális formációja, az Ewiva! képviseli majd, míg a nemzetközi porondról Dél-Olaszország egyik legemblematikusabb hangját, Maria Mazzottát köszönthetik a nézők.

Tóth Evelin neve immáron húsz éve forog nem csak a hazai világzenei közegben. A zenével-színházzal hétéves kora óta intenzíven foglalkozó énekesnő először a klasszikus zene és hangképzés irányába indult el, de már akkor is egyértelmű volt, hogy Evelin a zenében is saját útját szereti járni. Az indiai énektechnikáktól az afrikai vagy szefárd stílusig sokfajta hangképzési módszert tanulmányozott, az éneklés mellett pedig alternatív és mozgásszínházi produkciókban vett részt. Tanult Meredith Monk iskolájában, de részt vett William Parker és Hamid Drake vezette szabad zenei kurzusokon is. Ezek az élmények segítették hozzá, hogy gátlások, kötelékek és frusztráció nélkül használja a hangját, és csak és kizárólag a hang, a zene és a játék szabadságára koncentráljon. Az évek során kialakította saját, SoundSearching névre keresztelt technikáját, amelyben a szabad improvizációra építve mintegy hangszerként használja a testét.

totev2

Ezen az estén 2018-ban, Mogyoró Kornéllal és Frankie Látóval alapított triójával lép majd színpadra. Az Ewiva! – ami annyit jelent, Hurrá! – a szó legjobb értelmében vett modern jazzt vegyíti mesterien a világzene dallamaival. Dalaikban szívesen merítenek a legszebb népdalokból: hol a portugál fado és a magyar népzene melankóliája, hol a spanyol flamenco vagy a szefárd zene forró szenvedélyessége kerül előtérbe. A jazz, a világzene, a pop és az elektronika jegyei is felismerhetőek zenéjükben, így hozva létre egy izgalmas és összetéveszthetetlen hangzást.

Az est másik főszereplője a napos Dél-Olaszországból érkezik. Maria Mazzotta a térség egyik legismertebb neve – és hangja. Nevét a tradicionális pizzicaegyüttes, a Canzoniere Grecanico Salentino tagjaként ismerték meg, akikkel hat albumot rögzített és szinte az egész világot bejárta. A sikerek akkor sem maradtak el, amikor a zenekarral töltött tizenöt év után szólókarrierbe kezdett: olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Bobby McFerrin, Ibrahim Maalouf, Goran Bregović, Roy Paci vagy épp Redi Hasa. 2020 elején megjelent, Amoreamaro (Keserű szerelem) című albumával végleg eloszlatott minden kétséget. A madagaszkári harmonikással, Bruno Galeonéval közösen rögzített korongon a szerelem teljes skálája megjelenik: a vágyakozó, a reménytelen és a lélegzetet elállító szenvedélytől izzó is, Mazzotta pedig mindegyiknek teljes szívvel és lélekkel adja át magát.

Ewiva! / Maria Mazzotta

  1. február 18., péntek, 19:30–22:30

Fesztivál Színház

 

Ewiva!: Tóth Evelin – ének, Mogyoró Kornél – ütő, Frankie Látó – hegedű

Maria Mazzottaének

Közreműködik: Antonino de Luca – tangóharmonika     

 

További információk: https://bit.ly/Ewiva_MariaMazzotta

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/596879751625081

 

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details