2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Ismét darvadozást rendeznek a szegedi Fehér-tónál, 2021. november 20.

775

Darunéző és lovaskocsis természetismereti túrák, madárgyűrűzés, kisvonatozás a halvasúton, valamint számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a X. Fehértavi Darvadozásra Sándorfalvára.

Az ősz egyik legszebb természeti látványossága a darvak ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a lecsapolt halastavakon töltik.

A darvak vonulását kísérőprogramokkal tekinthetik meg az érdeklődők a Fehér-tó mellett álló Szalakóta Látogatóközpontnál. Reggeltől madárgyűrűzést rendeznek és a szikes tavaknál jellemző fajok mellett akár a vonulási időszakban a környéken ritkábban felbukkanó madarakkal is megismerkedhetnek a látogatók.

A programok központi helyszíne idén a sándorfalvi Pallavicini-kastély kertje lesz, innen indulnak délelőtt óránként a lovaskocsis természetismereti túrák is.

A kastélykertben szabadtéri természetismereti játékokkal, kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket. A helyi termékek vására mellett rendeznek a darvakat bemutató multimédiás előadást, a vendégek humoros, ismeretterjesztő bemutatón tudhatják meg, miként alkalmazkodnak az állatok környezetükhöz, és feltűnik majd Samu is, a Kiskunsági Nemzeti Park méreg- és tetemkereső kutyája.

Az érdeklődők megfigyelhetik a tavaknál napközben előforduló madarakat is. A területen gazdálkodó Szegedfish Kft. keskeny nyomtávú szerelvényének utasai a halastavak között a Fehértói Halászcsárda mögötti kiinduló állomásról a tórendszer közepén álló kutatóházig és kilátótoronyig utazhatnak.

A nap legizgalmasabb programjainak azonban azok a kora délutántól szakvezetővel induló túrák ígérkeznek, melyeken a látogatók kis csoportokban figyelhetik meg a darubehúzást, azt a folyamatot, amikor a darvak visszatérnek éjszakázóhelyükre.

A darvak vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.

További információk>> knp.hu

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője